Cs.Sebestyén Kálmán - Szvircsek Ferenc: Salgótarjáni új almanach 1. (Salgótarján, 1997)

V. A NAGYIPAR SZEREPE SALGÓTARJÁN VÁROSSÁ FEJLŐDÉSÉBEN - 6. Salgótarján város fejlődése 1958-tól napjainkig

János-emlékplakettet alapítottak". Ezt az elisme­rést a tanácskozáson szándékoztak átadni. A döntés előkészítése és a döntéshozatal a kor szokásai szerint történtek. A város akkori veze­tői elmondták, maguk is az ünnepi eseményről szóló tájékoztató levél, és a meghívó alapján szereztek tudomást a tervezett és realizált köz­ponti elképzelésről. Lényegében a körülmények­ről nem volt tiszta képük. Az ország közvélemé­nye november 12-én értesülhetett, hogy "Sarlós István, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke a tanácskozás előtt átadta a Hild János-emlékér­met és oklevelet - a társaságnak az első magyar város rendező mérnök emléke megőrzésére tett alapítványát - első ízben annak a városnak, amely az elmúlt években az urbanisztika terüle­tén kimagasló eredményt ért el. Salgótarjánról van szó, amelynek vezetői fáradhatatlanul dol­goztak, hogy a fejlődésben elmaradt település valóban városi arculatot kapjon. Sándor Elemér salgótarjáni vb-elnök nagy taps közepette vette át az emlékérmet és oklevelet, viszonzásul át­nyújtotta a városról készült fényképalbumot és a város címerével díszített zászlót". A helyi sajtó az események rangjának megfe­lelően - Ragyogó elismerés Salgótarjánnak cím­mel - számolt be a történtekről. A tudósítás sze­rint Sarlós István a következőképp indokolta a társaság javaslatát. "Salgótarján és Nógrád me­gye egyaránt azzal érdemelte ki, hogy merészen alkotott hasznosat, szépet. A megyei vezetés po­litikailag, anyagilag is támogatta a bátor tervek kivitelezésében Salgótarján város tanácsát, és a tanácsi vezetőket. A Magyar Urbanisztikai Tár­saság az eszközökre és az elért sikerre egyaránt tekintettel volt, amikor Salgótarjánt oly rohamo­san fejlődő városok elé helyzete az értékelésben mint Szolnok, Miskolc, Győr, Székesfehérvár". A városi tanács vb-elnökét a teljes vezetői re­konstrukció során, Csík Pál és Lengyel József elnökhelyettes is - elkísérte az ünnepi esemény­re. Az akkorára elért értékekből: a mintegy 3000 lakást, az új gimnáziumot, a 16 tantermes általá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom