Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)
Glóbus I-XX.
táncolnék is, hogyha zenélne a felhő. Kedvem derül, mégis köd kötélen függök: idő idom rongya, csonttá vásott bütykök. Tépődök a tájon, csurgatok hervadást, erdőkre sárga vért, lebegő üszköket, fekete záporos tengeri áradást, zátonyos sziklákra szent békét. Hajszálas lepedőmön elémbe tárul a táj, jég-csíkos mezőkön hó-szirmot kapál alkotó erőm. Lehet, hogy apám árnyéka lép mögém, utána anyám, előtte kék kötény., Nem kedves emlék: elesettek voltunk, amikor éltek, s én csak egy korcs-gumó, kedvetlen sápadás, megfoltozott vászon lábbeli kapcának bűzös toppanásban, csak pajtás-kolonc a barátkozásban. írásaimnak nincs helye máshol, csak nálam. Faragott élményeknek szapora gazdagsága gyülemlik rakásra, és készül a kincses láda. Sokan már most azt beszélik, hogy ez merő őrület, s hogy kalyibám körül gyújthatnék őrtüzet, mert sok a kincsem, szorongva rakáson, tehát jogos, hogy arra valaki vigyázzon! Eléggé rossz szokás, hogy így terjed a hír, hiszen kívülem nagyon sok ember hasznosabban ír, mint ahogy én vésem a betű sorokat: kallódó örömök helyét betöltő, rímes sorozat. Örököltem mindenből bőségesen annyit, hogy hiányuk miatt nem fogok koplalni akkor se, ha két kezem lábaimhoz kötöm, s mint ökörnyál úszók az őszi ködön, ez se lenne más, mint kivételes öröm. Történetemnek gyakorlati értéke pásztor lehelet, bagótól illatos festékes nadrág, gyapjas, mint a kos. Hintalovam nincs, macskáim vannak, játékos, tiszta állatok. Vagyunk napfénytelenül, mint a télies napok. 123
