Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)
Füstölgések
Olyan az írásom, mint egy horpadt, vésett homlokú, kopott arcú, rongyos sírásó: hulla színű újszerű régiség, siratni való égi szép, pokoli rút, felszántott, görbe hegyi út, poshadt rohadást tároló árok, melyben dögök bűzlőn rohadnak; felette dögevő hollók, varjak serege károg. Vizet inni én is odajárok: harapok is ott, mert kedves ételem a rohadó piszok. Most már könnyű és szép cselekvés tőlem kibeszélni, hogy érdemes lenni a festéshez értően: feszülni, égni lángján az alkotásnak, és messzire merengni el hogy mennyi álomkép, amit szellemem kunyhómba cipel. Rengeteg tünemény, halomnyi képlet. Azt is értem, hogy a szűk térben szépen összeférnek. Most már kimondom: nagy világ van nálam, velem, a kunyhómban, a görbe hátú dombon. 79
/
