Balázs János: Versek - vallomások - látomások (Salgótarján, 2008)

Füstölgések

Fekete béka, foszló cérna, rozoga kocsin bádog ülés, vegyes széna, limlom halom, jajszó, fájdalom.

Reng a csendben rezgő ének; ha múlnak is, maradnak az évek.

Én nem sietek, nem mondom:

Isten veletek.

Rohanni kár: az izom sovány, a csont szikár.

Az ifjúság is vénség, az öregség se más: olyan csekélység, mint gödöri mélység, amit a sors megás.

Haragban vagyok a nyárral, tenyeremmel tapasztom ragadós sárral kunyhóm oldalát, a korhadó omladékot. Bizalmam sikong, majd víg nótába csap; de majd a tél más nótát zenél, mikor a táj hóruhába fagy.

Mert bevégzem sanyarú munkámat, mert ma még megdörren az ég, s lehet, hogy én is haragosan dörgök, s akkor engem is, meg a napot is elviheti az ördög!

Emberi mocsokba mártott, hazugsággal színesített komisz világ:

belédnézni nem is szépség,

igazságosabb csak

nevetni rád,

vagy szomorkodni

csendben mindazon,

amin nincs dísz,

csak álcázott fazon,

nyomorékságba vésett divat.

Ám a mű

nem márvány,

se nem kő:

a korhadó fán

így igazít

valami keveset

a teremtő.

78