Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)

Erdős István: Töprengő tudósítás a hatvanas évek népműveléséről, művészeti életéről

Értékek és Konfliktusok Kojnok Nándor, a későbbi filosz könyvtárigazgató dolgozott előttünk ezen a téren, az ő elődje pedig az a Boros Sándor volt, aki sokféle párt-tanácsi funkció után miniszter-he- lyettességig vitte a kulturális tárcánál, és sokféle elvi-ideológiai publikációval jelezte, hogy párthűsége mellett valamiféle modernizációnak, emberarcú szocializmus ábránd­jának is híve... A pásztói nem létező járási intézményből az osztályra került Kelemen Ist­ván, festegető, diplomázó rajztanár csak azért nem illik bele ebbe a művészeti előadói káder-sorba, mert csak néhány hónapig volt munkatárs az osztályon, és rögvest népmű­velési csoportvezető lett belőle, hogy megmelegedhetett a Megyei Tanácson... Ekkoriban a közoktatást, közművelődést, gyerekvédelmet, diáksportot egyaránt irá­nyító, szervező megyei művelődésügyi osztályon 25-28 munkatárs is dolgozott, a nép­művelési részlegnek négy-öt előadója, főelőadója volt. Az irányító munka legnehezebb része természetesen arra a munkatársra nehezedett, akihez a művelődési házak hálóza­ta tartozott, hiszen a működési engedélyektől, alapító okiratoktól a finanszírozás ellen­őrzéséig minden hozzá tartozott, nem is beszélve arról, hogy mivel a helyi tanácsok, vébék folyton-folyvást napirendre tűzték a helyi népművelés akut bajait, az orvoslással kapcsolatos aktuális javaslatokat, úgy a művelődési otthonokat felügyelő kolléga tízszer annyi testületi ülésre kényszerült kiutazni, mint az, aki a moziüzemi vállalatot, a múze­umokat, könyvtárakat, az ismeretterjesztést irányította, vagy a megye művészeti életé­nek gazdája volt. A városi tanácsok művelődési osztályain éppúgy, mint a járási tanácso­kén egy-egy népművelési felügyelő képviselte a népművelés, a művelődés ügyét, a szak- igazgatás aktuális lépcsőjét. Közöttük a hatvanas évek Nógrádjában sok intelligens ta­nárember, könyvtáros volt, s csak elvétve akadt olyan funkcionárius, akit pusztán meg­bízhatósága miatt állított erre a posztra a párt, de fogalma sem volt róla, mi a teendő ak­tuális párthatározatok, Lenin idézetek hangoztatásán túl. Már Lenin elvtárs is meg­mondta egykor, - kezdte az efféle elvtárs mondandóját minden szakmai tanácskozáson, és rettegtek tőle a falusi tanácselnökök, művelődési ház vezetők, mert ő majd észreve­szi, bejelenti, ha nem tartják az irányvonalat egy-egy faluban... A népművelői munka szervezése, a közönség bázisok biztosítása felöl nézve igen sokféle támogatási és elutasító hagyomány mutatkozott a különböző községek lakossá­ga részéről. Csécsén, ha két fazekat összecsaptak a falu művelődési házának színpadán, már tódult a közönség. Húsz kilométerrel arrébb, Kállón vért kellett izzadnia a művelő­dési ház igazgatónak, hogy egy-egy sikeresnek ígérkező pesti-hakni előadás, drága kon­cert ne üres széksorok előtt peregjen le. Különösen kiáltó volt a közönséghiány, az ér­dektelenség olyan falvakban, ahol éppencsak felépült az új kultúrház, és csodákat remél­tek tőle a falu vezetői, párttitkárai, és egy-két év után már keserű szájízzel kellett leírni egy-egy vébéanyagban, tanácsülési értékelésben: fényes új kultúrházunk már van, de közönség, de közösségi élet nincs benne. De az egész megyére figyelő kultúrpolitikus mindezektől függetlenül büszkén jelenti a kétségtelen igazság statisztikai tényeit: 1960- ban 96 kultúrház volt Nógrád megyében, 1965-ben már 119 kapott működési engedélyt. A művelődésirányítási gyakorlat irreális követelményei, az ötvenes évekből megmaradt buta, bürokratikus hagyományai egy-egy járásban csak nehezítik az amúgy is zavaros helyzetet. A pásztói járásban például 1961-65 között minden év szeptemberében össze­hívják a falvak tanácselnökeit és művelődési ház vezetőit, hogy központi plénumon kö­zöljék velük a következő művelődési év „tervszámait”. Pontosan úgy, ahogy 1951-1952- ben közölték a tanácsokkal, hogy gondoskodjanak a vetésterv pontos betartásáról, hogy 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom