Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Erdős István: Töprengő tudósítás a hatvanas évek népműveléséről, művészeti életéről
Értékek és Konfliktusok ennyi és ennyi hold lent is vessenek a falu gazdái, mert a népgazdaságnak sok lenre van szüksége, és az import igen drága... 1962-re nézve például Pásztó térségében előírták, hogy a kultúrházakban tartandó ismeretterjesztő előadások számát négyszeresére kell növelni! Nem olyan nagy dolog mindez, ha tudjuk, hogy a nagy Sztálin birodalmában egy donyecki bányász, Sztahanov a norma tizenötszörösét teljesíti 1935-ben, mikor az egész nagy Szovjetunió az új csodálatos Sztálini Alkotmányról zengedezik, miközben éhhalállal küzd a fél ország lakossága a sok éve tartó aszályos időjárás nyomán, miközben minden bölcsnek tűnő értelmiségi egy csapásra ellenséggé válhat, és kérdezheti: mikor jönnek értem? S ez érvényes akár Lunacsarszkijra is, vagy a leningrádi intelligensekre... Nincs kenyér, nincs hús, nincs tej, de gombamód nőnek ki a kultúrházak a földből, és a világon soha annyi népi együttest nem számlálnak össze a statisztikák, mint a Szovjetunió ezen éveiben 1935-40 között. De Magyarországon 1956 után egy évtizeddel ki merné megkérdezni, hogy esetleg nem aggasztó jelenség-e nálunk is az a nagy sietség a kulturális építés körül, a művelődési házaknak kiadott tervszámok körül? Pedig a válasz közérdekű volna. Dehogyis nem! Nagyon is aggasztó! Mert egyfelől lehet örülni valóságos eredményeknek, pozitív folyamatoknak városon és falun, de igen félni kell a sztálinizmus megmaradt hagyományaitól, mechanizmusaitól... Azokat az értelmiségieket, népművelőket, akik kételkedtek abban, hogy jól van ez így, ahogyan van kis hazánkban, a szocialistának mondott Kelet- Európábán és Kínában, és Kubában, azokat „zavaros fejűeknek” minősítették. A kételkedés megbocsáthatatlan bűne, a kérdezés, ellenvélemény vétke súlyosabb esetben a népművelők körében is azzal járt, hogy kirúgták állásából a zavaros fejűt. Szerencsésebb esetben megtűrték, de állandó gyanakvással figyelték minden szavát, mozdulatát. Előfordult, hogy ez a figyelem-koncentrálás, az „elhárítás” illetékes tisztjének is kötelességévé lett téve, s mivel erről általában tudott az illető megfigyelt, átszólhatott a túlsó járdára a jóvágású vagány elhárító Tamásnak: konspirálunk, konspirálunk? Az meg visszakiabálhatott: bizony, bizony, benn is vagytok már a zsákban, csak idő kérdése, már kötözik be a zsák száját... Aki elméleti cikket, vagy szociográfiát írt a népművelésről, vagy szocialista brigádmozgalomról, az jól tette, ha így fogalmazott a hatvanas években: a sztálinizmus 10-15 éve még jellemző tünetei egyre kevésbé vannak jelen a népművelésben?! így lett volna? Mondjuk meg őszintén, hogy az egyébként igen nagy jelentőségű 1962-es pártértekezlet határozatai, az 1964. decemberi kultúrcentrum párthatározat sem voltak mentesek azoktól a szemléleti hibáktól, tervszámokat ajánlgató kultúrpolitizálástól, amelyek a ötvenes évek rossz hagyományait követve a gyakorlatban teljesíthetetlen feladatokat prognosztizálnak. 1967-ből visszanézve már finoman meg is lehet állapítani a helyi sajtóban: nincs havonta színházi előadás a frissen átadott József Attila Művelődési Központ színpadán, akkor se, ha az irányítás által kikényszerített munkatervben 24 színházi program van. Nem kerül évadonként 4-6 nívós irodalmi színpadi előadás közönség elé, mint ahogy tucatnyi gyerek és ifjúsági előadás sem valósul meg. Nem jött létre az igényelt városi munkásszínház sem. Nem létesült egy központi színjátszó stúdió sem évi 4-6 premierrel. Nem alakult megyei hatású nagy irodalmi színpad sem a városban, nem stabilizálódott működő városi bábszínpaddá a sokféle bábmozgalmi kísérlet Salgótarjánban. Viszont az is valami, hogy a „határozatok hézagos teljesítése nyomán” is feltűnően gaz21
