Bagyinszky Istvánné - Szvircsek Ferenc (szerk.): Értékek és konfliktusok. Salgótarján és Nógrád megye kulturális élete a hatvanas években. Történeti tanácskozás Salgótarján, 2004. október 25. (Salgótarján, 2005)
Erdős István: Töprengő tudósítás a hatvanas évek népműveléséről, művészeti életéről
Értékek és Konfliktusok dagodott, fejlődött Salgótarján közművelődése, szellemi élete. S ami ennél is fontosabb, egy új szellemű közélet, modernebb szolgáltatásokat nyújtó művelődési gyakorlat alapjai mégiscsak megjelennek Salgótarjánban, s azon túl, hogy az antológiaként, majd periodikaként, folyóiratként folyamatosan megjelenő Palócföld, a megyei lap vasárnapi mellékleteiben megjelenő publikációk hatása is erősebb, mint a párthatározatok, vébédöntések paragrafusai. A város formálódó új értelmisége új közéleti fórumokat teremt. A város jelképévé is növekvő Karancs Szálló mozaiktermében, majd a TIT klubtermében olyan művész-klub jellegű közösségek alakulnak ki, amelyek komoly közönség érdeklődésre is számíthatnak irodalmi és zenei műsoraikkal, kiállításaikkal, filmes rendezvényeikkel. S az a városi ifjúság, amelynek ezekben az években igen rossz a sajtója, igencsak negatív a politikai megítélése, nem udvariasságból, kényszerből ül be a rendezvényekre, de valódinak tűnő, őszinte érdeklődéssel. Úgy is fogalmazhatunk: efféle mozzanatok mégiscsak azért következnek be a hatvanas évek Salgótarjánában, mert áttételesen, akarva- akaratlanul a pártbürokrácia is, a tanácsi vezetés is olyan légkört teremtett határozataival, feltűnően megváltozott értelmiségi politikával, amely őszinte nyitásra adott lehetőséget szabadabb szellemi élet, demokratikus közélet irányába. Természetesen jelen volt akkor is, meg történeti megítélésben jelen van ma is az az álláspont, hogy politikai nézőpontból mindez nem volt más, mint húzd meg, ereszd meg stratégia az uralkodó párt érdekei szerint. De a hatalmat képviselő helyi közigazgatás népművelési apparátusa a megyeszékhely városnál is, a megyénél is lecsíp néhány ezer forintot azoknak a fórumoknak az indirekt támogatására, amelyeket pedig a pártbürokrácia úgy bélyegez meg Salgótarjánban is: az 1956-os Petőfi Körre emlékeztetnek szellemiségükkel. S a költségvetési forintokból elegáns meghívó, miniplakát készül, sőt egyszer-egyszer kifizethető belőlük egy-egy Budapestről érkező vendégművész, filmrendező költségtérítése is. S büszkén hallja 150 salgótarjáni polgár a Hideg napok című film ankétján a vendég filmrendezőtől a színvonalas vita dicséretét. Kovács András nem kevesebbet állít, mint hogy pontosan úgy érzi magát, mintha egy párizsi művészklubban töltené az estét, ahol a szabadság és felelősség egyszerre van jelen a beszélgetésekben. Mindez azért érdekes, mert Kovács András hatvanas években forgatott filmjeivel (Hideg napok, Falak, Nehéz emberek) igazolta, hogy őszinte híve a modernizációnak is, az emberarcú szocializmusnak is. Mellette ebben a korszakban efféle „bátorság mozzanat” nem túl sok sikeres filmrendezőt jellemzett. Kovács mellett a valódi filmművészet szintjén talán még a Pásztóról elszármazott Gál Istvánnak sikerült ez a teljesítmény. 1956 óta ő is az elsők közt volt, aki filmjeivel szuggerálta: szembe kell fordulni mindenféle hazugsággal, el kell utasítani mindenféle talpnyalást. (Zöldár 1963, Sodrásban 1965) Gál István szenvedélyes igazságkeresésének áttételes hatása, mintája, határozott szembenállása feltétlen hozzájárult Pásztó, Salgótarján, Nógrád közállapotainak szerény léptékű megváltozásához. A vájtfülű értelmiségiek ugyanis kisebb-nagyobb közösségekben közvélemény formáló tekintéllyé válhattak, s a hatalom vágyakozásai ellenére azt ösztönözték: tessék kételkedni, tessék kérdezni, tessék önállóan gondolkodni, bírálni! 22
