Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

nak a magyarországi kapitalizálódási folyamatnak az összefüggéseivel vizsgálni. A „szénkérdés" központi probléma volt a megyében s a vasúti „gründolási" láz kialakulásában is szerepet játszott. A „...napról-napra ritkábbá és drágábbá váló fának, széntüzeléssel való helyettesítése" az osztrák iparnak is döntő kérdése volt. A vasútépítések a szepesi-gömöri vaskivitel kérdése fordította a figyelmet Nógrád megye szénkincse felé. Nem véletlenül lett egy nagystílűnek minősített vasútépítés megindítója.

2 A szénbányászat igazi kibontakozását a bányajogban meglévő feudális kötöttségek hosszú ideig gátolták, visszafordítani a fejlődést azonban már nem tudták. A szénmedence név szerint ismert első vállalkozója tehát Moosbrugger Hyeronimus bécsi lakos volt, aki már a szabadságharc előtt jelen lehetett a megyében. Bán Imre szerint azért fordult a salgótarjáni határ szénkincséhez, mert az „gazdag kibúvások alakjában valóban a földön és nem a földben feküdt".

3 A bányavállalkozása két szerződésen alapult: az egyik a Prónay birtok kőszénkincsének kiaknázási joga, a másik a Dunagőzhajózási Társaság 10 éves szénvásárlási szerződése. Ennek révén jutott el a Mária-táróból kitermelt barnakőszén Poroszlóra, Szolnokra, Vácra, Pestre és Halápra.

4 Az Ó-Mária-táró nyitását az eddig megjelent munkák 1848-ra datálják, mivel 1848-ban a tárónál egy felőrt, kilenc vájárt és két csillést tartottak nyilván. Tudomásunk szerint Pokváry György szerződéses vájár 1845-től szerepel a dokumentumokban. A széntermelés egyes adatok szerint 142 000 bécsi mázsa (79 520 q) volt, ami már egy korábban felnyitott, művelésbe vont tárót tételez fel. A bányamunkát Wéber Alajos irányította.

5 Szabó József, a neves geológus 1852. augusztus 23-szeptember 16. között vezetett földtani kirándulást megyénkbe. Tudósítása megerősíti az 1848-ban történt bánynyitást. Ugyanis útját megszakítva szeptember 14-én, mint írta „...Zagyvára mentem, ott a szén-bánya viszonyait megtekintendő, Kubinyi s Kovács urak pedig Salygót s környékét bővebben megvizsgálandók". A br. Prónay Albert tulajdonát képező Zagyván a „szén-bányászat 1848-ban kezdődött Moosbrucker Jeromos bécsi haszonbérlő vállalkozása által. Somoskeöi és salygói basait homokkővel van körülvéve, ez kiterjed egész Zagyvafaluig, s benne jő elő a szén-telep, s az azt követni szokott tagok. A szénréteg vastagsága változik 6-8) dűlése 11°; csapása 4-5 óra. Légen kissé elmállik; különben helyenként jól néz ki" (Moosbrucker neve a későbbiekben Moosbruggerként rögződött a dokumentumokban.) „Nyernek évenként vagy 50 000 mázsát, melyet Tiszafüredre, Szolnokra s Váczra szállítanak gőzgépek használatára. Ha többet bírnának eladni, még egyszer annyit is képesek lennének előállítani. Helyben 18 krajcárba kerül egy kosár, mely valamivel több egy mázsánál; Tiszafüreden 36 kr-ba. Minthogy sokkal többet ez úton nem adhatnak el a legnagyobb erőfeszítés mellett sem, e bánya úgy fizetné ki jól magát, ha fölöslegét maga bírná felhasználni; például vasolvasztásra. Az eddig ismert rétegek nem vastartalmúak, az alsók lennének tehát megvizsgálandók. " A táró az inászói völgyben, a Mária védnevű bányatelek északi részén, a 405 méter magas „Akácos" déli oldalában települt. Kitermelt barnaszenének első vásárlója a DGT volt, saját pécsi bányájának 1853-as megnyitásáig. A fogyasztók között találjuk a Nógrád megyei halápi cukorgyárat (Cserháthaláp) és az egri gőzmalmot. 1849. május 23-án Klapka György helyettes hadügyminiszter fordult levélben a megyei főispánhoz, hogy a tiszai gőzhajók számára 25 000 bécsi mázsa ( 14 000 q) kőszén szállítását fuvarosok kiállításával segítse elő. A fuvarosok Szolnokon készpénzben kapják meg a fuvarköltséget. A kitermelt barnakőszén értékesítése a későbbiekben is gondot okozott a bányabérlőnek, ezért 1850-ben a Zagyvái Kőszénbánya Igazgatóság (Direktions der Zagyvaer Steinkohlenbau) név alatt Pesten keltezett fuvarozási hirdetményt tettek közzé. Ebben a Poroszló községbe történő szénszállítást kívánták elősegíteni. A környező községek lakosainak szánt felhívás szerint Zagyváról Poroszlóra a „Kistisza" partra kellett eljuttatni a szenet, ahol átadása után fizettek a fuvarosoknak. Ez a díj minden kosár szén (160 bécsi font=89,6 kg) után 1 forint 30 krajcár váltóforint volt. A kor pénzforgalmát ismerve egy konvenciós rajnai ezüstforint papírpénzben 2,5 váltóforintnak felelt meg. A papírpénztől való idegenkedés miatt azonban a hirdetés szerint a fuvarbér egy részét ezüst húszasokban vehetik majd fel a jelentkezők. A kőszénbánya társaság több éves szállításainak tapasztalatai alapján úgy vélte, hogy akik eddig Inászóról leszállították a szenet, visszafelé sót fuvaroztak, mivel Poroszlón sólerakat is volt. A szénbánya 1848 előtti feltárását és működését közvetve a felhívás is megerősíti, mivel több 555