Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)
szeresek voltak. Salgóbányán pedig 1920-30-as években a 0-20 mm-es daraszenet nem használták fel, több ezer tonnát döntöttek egy völgybe készlet gyanánt. Majd 1949-50-ben ezt is felhasználták, a kőbányai Dréher sörgyár kötötte le a készletet. Ez volt a salgói külfejtés 1951-52-ben.) A két világháború közötti időszakban megfigyelhető az a tendencia, hogy az egyes bányakerületek vezetői a körzetükben a szinte megközelíthetetlen helyeken lévő, távol eső, különálló, kis pillérek szenét is igyekeztek leművelni. A kazári Gergely-táró szénmezejéhez két kis szénmező volt a legközelebb. A rakodó a táró szájától 2 km-re volt a lóvontatású vasúton. A Gergely-táróból ezért siklót hajtottak a szénben egészen a külszínre, s így közelítették meg az „Anna-pillért" és a „Csukafarkot", mely egy mély árok túloldalán volt. Az „Aranyosi pillér" még messzebb feküdt a Székvölgy és Kazár közötti hegy gerincén. A kazári kerület első bányái (Béla tárók, Vizslási lejtősaknák), melyeknek szene viszonylag jó minőségű volt kimerültek, a Gergely-táró szene azonban olyan gyenge minőségű, hogy az értékesítése gondot okozott. A vállalat vezetése ezen úgy segített, hogy a széntelep lefejtését átvette a zagyvái kerület, nem mintha egyszerűbb lett volna a zagyvái rakodóra történő szállítás, hanem azért, mert onnan elszállított szénnek még nem volt olyan rossz híre, mint a kazárinak. Székvölgyről több km hosszúságban vezetett adhéziós kötélvontatású vasúti pályák kiépítésével közelítették meg ezeket az elszórtan fekvő kis pilléreket, s Székvölgyre vontatva szállították csillevonatokkal a zagyvái rakodóra. Itt a MÁV mozdonyok szénkocsijaiba döntötték a csillék tartalmát (aknaszenet), illetve más bányákból érkezett, jobb szénnel rakott csilléket soroltak be a mozdonyokhoz kiállított csillék közé. A MÁV mind gyakrabban panaszkodott a rossz minőségű szénre, a megoldást azonban az jelentette, hogy e kis bányák szenét addigra lefejtették és azok végleg megszűntek. Hasonló üzletpolitika volt megfigyelhető a fúzió után, amikor a baglyasaljai rakodóra bevezették a 790 mm-es nyomtávú vágányt a volt ÉKI Rt. 630 mm-es nyomtávú vágányai mellé. Az intézkedés célja az volt, hogy a baglyasaljai szénnek elismert, jó híre volt a szénpiacon miután elérte az 5000 kalóriát. Viszont a pálfalvai kerület szene nem volt egységes minőségű. Egyes bányák - Amália-lejtősakna, etesi lejtősakna, ságújfalui lejtősaknák - szene hasonló volt a baglyasaljaihoz, velük szemben a dél felől a rakodóra érkező barnakőszén - Kotyháza, Margit-lejtősakna, a messzebb fekvő Nagymező, Nyárjasvölgy, Kőkút, Kisfalud bányái - lényegesen gyengébb minőségű szenet produkáltak. A legtöbb bánya szene itt nem érte el a 4000 kalóriát. A jobb minőségű szenet adó bányák termelését a baglyasi rakodóra irányították, a gyengébb minőségűek a pálfalvai rakodóra jutottak. A vállalat szénárbevételét természetesen ezzel növelni tudták. A magas árszínvonal következtében a pénz romlása nem okozott veszteséget az SKB Rt.-nek. 1923-ban megszerezte a Várpalotai Unió Bányászati és Ipari Rt.-t, érdekközösségbe lépett a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt.-vel. A vállalat tőkéjének túlnyomó többségét azonban a salgótarjáni szénmedence barnakőszén kincsének köszönhette. A gazdasági válság idején, mely a bányászatot érintette a legsúlyosabban, elsősorban a műszaki berendezések fejlesztésének visszafogásával, a kutatófúrások csökkentésével védekeztek. A munkaszervezés, a munkaerő nagyobb fokú kihasználása mindennapos követelmény volt. A nógrádi szénmedence széntermelése 1929-1933 között A nógrádi szénmedencében dolgozók létszáma %-ban év q % létszám % 1929 14 388 600 100,0 1930 12 781460 86,0 1931 12 882160 86,4 1932 12 220 370 82,0 1933 12 367 920 83,0 7460 100,0 7180 92,7 6850 90,5 7090 95,1 6890 92,4 A második világháborút megelőző időben az SKB Rt. is arra törekedett, hogy pénzügyi helyzetét és erejét megszilárdítsa. Új bányákat nyitottak a kimerült salgótarjániak helyett. 1934-1938 kö66
