Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

en keresztül a megye északi peremén természetes határt alkot. Mellékvizeinek zöme a Szlovák oldalról érkező hegyi patakok, melyek tetemes mennyiségű hordalékot szállítanak. Ipoly völgyének fontos vízföldrajzi szerepe az ivóvíz ellátásban jelentkezik. A Zagyva vízgyűjtő területének csak a felső szakasza tartozik a megyéhez. A Zagyva megyénkben kis vízfolyás, a kelet-cserháti és nyugat-mátrai mellékpatakok alakítják ki vízmennyiségét. Zagyvaróna határában ered, Kisterenyénél veszi fel a Tarján-patakot, majd több kis patak mellett a Galgapatakot. Szolnoknál 157 km után ömlik a Tiszába. A Galga csekély kiterjedésű vízgyűjtő területtel rendelkezik, megyéhez a Galga forrásai és völgyének felső szakasza tartozik. A Cserhát legfontosabb, 59 km hosszú folyója. A Tárna vízgyűjtő területéből csak a kezdeti források kis patakokkal tartoznak a megyéhez. Az állóvizek tekintetében gyengén ellátott megye, csak apró tavakat találunk, melyek mesterségesek vagy szabályozottak. Nagyságuk 2-60 ha között változik. Legjelentősebb a Jenői-tó, a Bánkitó, a Tolmácsi-tó a Börzsöny alján. A Cserhátalján a Palotási víztározó, a Nógrádi-medencében a Kétbodonyi-tározó, a Dobroda völgyében a Komra-völgyi-tározó érdemel említést. A Mátra mentén a Hasznosi-tározó, az Ipoly-völgyében a Nyírjesi-tó, a Ludányhalászi-bányató, a dejtári Kifli-tó a jelentősebb. Az utóbbi években több külfejtésben keletkezett tó: Mizserfa, Mátraszele. Növényzet A megye területén a természetes növénytakaró majdnem mindenütt az erdő volt. Az erdős terület nagysága 40%-kal itt a legmagasabb az országban. A megye területe florisztikai-növényföldrajzi tájbeosztás szerint a Pannónia (Pannonicum) flóratartományhoz, ezen belül a Mátra (Matricum) flóravidékéhez és túlnyomóan a Nógrádi (Neogradense) és kisebb mértékben az északkeleti részen az Egri (Agriense) a Nógrádi-medencében pedig a Dunántúli-középhegység flóravidék (Bakonyicum) Visegradiense flórajárásához tartozik. Az uralkodó természetes növénytakaró a Cserhátban a kocsánytalan tölgy, az egykor uralkodó cserfaállomány csak a hegység északi részén található. A déli oldalon a molyhos tölgyesek képeznek erdőket. A tölgyesek jellegzetes elegyfái: a gyertyán, a virágos kőris, a juhar, a szil, a nyár és a hárs. A bükkösök kis területen fordulnak elő. Kiterjedtek a hegység területén a kultúrakácosok, a telepített lucfenyvesek és erdei feketefenyők. A dombvidék jellegzetes erdőtársulásai a gyertyános és mészkőkerülő tölgyesek, szubmontán égeresek. Déli dombháton a viszonylag melegebb részeken tatárjuharos löszpusztai tölgyesek és löszpuszta gyepek fordulnak elő. A folyóvölgyekben, ártereken égerligetek, keményfa és puhafa ligeterdők, cseres és gyertyános tölgyesek mellett mocsárrétek is megtalálhatók. Az Észak-Magyarországi-Középhegység nagytájban fekvő megyénk talajtakarója nagy általánosságban a barna erdőtalajok főtípusához tartozik. A domborzati formáktól függően a barna erdőtalajok különböző típusai, altípusai illetve változatai fordulnak elő. A völgymedencék vályogos löszfoltjain, az Ipoly menti gyér futóhomokbuckákon mezőségi jellegű vagy rozsdabarna erdei talajok, réti és öntéstalajok is előfordulnak.

2 Gazdaságföldrajz A mezőgazdasági kultúrák, főleg a megye déli és délnyugati síkságain a volt szécsényi, gyarmati, sziráki és nógrádi járások területén található völgyekben-medencékben alakultak ki. A középső és északi részeken, az erdőkben és ásványi nyersanyagokban gazdag területeken az ipar vált a meghatározó tényezővé. A terület iparát főleg a vas-, üveg- és cserépgyártás valamint a fafeldolgozás jelentette. A 18. században jelentkező barnakőszén bányászatot, azaz szénásást a 19. század közepétől az iparszerű bányászat váltotta fel. A barnakőszén-bányászat legjelentősebb területei a megye keleti felén találhatók. A mezőgazdasági termelés szempontjából a megye természeti adottságai az országos átlagnál 19