Szvircsek Ferenc: Bányászkönyv (Salgótarján, 2000)

5.4. A törzsgárda kialakítását célzó bányász díszruha Bárhol lakott is a bányász, a vidék többi lakóitól egészen eltérő életmódot folytatott. Munkabeosztásából külön életrendet alkotott magának és különállását díszruhájával is kifejezésre juttatta. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Salgótarjáni Igazgatósága Zemlinszky Rezső idején következetesen törekedett a munkástörzsgárda kialakítására és ennek a fegyelmezési szempontokat is figyelembe vevő egyik eszköze volt a bányász hivatástudatot is ébren tartó, az ünnepélyes alkalmakkor viselendő egyenruha. A bányász egyenruházat ősi hagyományokon alapult, és alkalmas volt arra, hogy jelezze sajátos foglalkozását. A bányászviseletnek a hagyománya azokon a vidékeken a legjellegzetesebb, ahol a bányászat pl. ércbányászat múltja is jelentős. Hazánkban már a 14. századtól ismerjük a bányászviseletet, sőt színeit is a 16. századtól A selmecvidéki bányászok ruházata fehér kabát, piros nadrág, fekete csizma, zöld kalpag volt. Amikor a 17. századtól a bécsi udvari kamara kezébe került a bányavidék irányítása, a bányászviseletben is változás következett be. A színes ruházatot az országosan elterjedt „freibergi" fekete bányászruha szorította ki. Ez a ruha lett később a szénbányászok elismert díszruhája is, kisebb módosításokkal. (A ruha őse a németországi Harz-hegységben fekvő Freiberg bányászainak viselete volt.) A jellegzetes kék vagy fekete bányászinges, galléros, aranyrojtos, lebernyeges, fekete vagy barna kabátos, fekete nadrágos bányászjelvényes aranygombbal díszített, csatos, farbőrös ruha megőrizte az évszázados hagyományokat. Színei csak a kohászoknál és a kovácsoknál tért el a bányászok hagyományos színeitől. Zemlinszky Rezső kapcsolatai a monarchia egyik legrégibb bányamérnöki főiskolájának városához Pf ibramhoz fűzték és valószínű, hogy ezek révén jutott érintkezésbe J. N. Janke céggel. Ők készítették ugyanis a monarchia számos bányavállalata számára is az egyenruhákat. A díszegyenruhák mellett 1875-ben már kapucnis lódenköpennyel látták el a bányavasutak alkalmazottait is. Adataink szerint az első egyenruhák a következő darabokból tevődtek össze: bányászzubbony (Bergkittel) fekete szövetből, bányásznadrág fekete vagy szürke torkinból, mellény perwienből, farbőr (Léder) kapoccsal, aknászsapka (Schachtmütze) volt zöld anyagból, zubbony (Blouse) kék perwienből, bányászbot (Bergstock). Kezdetben ezekért a ruhadarabokért 34 Frt. 90 kr-t kellett fizetni 12 havi részletben. 1882-ben már Salgótarjánban készítették el a 200 db egyenruhát, amelyért csak 21 Frt. 96 kr-t fizettek a bányászok. A pfibrami cég engedhetett áraiból, mert 1885-ben a budapesti igazgatóság a következő levelet küldte Salgótarjánba: „... Mi minden évben, így az idén is a Prokop-ünnep beköszöntéig, mind a két körzetből (Salgótarján és Inászó - Sz. F.) nagyobb számú jobb és idősebb munkásokat megfelelő egyenruhával láttuk el, ha azok az egyenruha megvételére együttesen jelentkeznek és az ügy lebonyolítására minket is megkérnek. Az egyenruhák megrendelését, mi a pfibrami Janke N. J. fiai cégnél szoktuk eszközölni. Mivel a személyzet most is késznek nyilatkozott arra, hogy minden költséget és vételárat havi 3 Ft-os részletekben törleszteni, mi a megbízásukat végrehajtottuk." 1885-ben a Janke cég 350 bányászdíszruhát készített el, egyenként 21 Frt. 51 kr. értékben. (A zubbony ára: 9 Frt., nadrág: 5 Frt. 40 kr.; mellény: 2 Frt. 25 kr.; farbőr: 2 Frt. 25 kr.; kettős zöld sapka: 2 Frt. 16 kr.; bányászbot: 45 kr.) 1889-ben már a bányásztársulat zenészei is egyforma köpenyt kaptak, mivel még legtöbbjüknek „nincs ilyen a birtokában". Utolsó érdemleges adat a helyi díszegyenruha vonatkozásában 1889-ből való, ekkor tűnik fel a díszegyenruha részeként a nyakkendő s a régi cég mellett Fischer Bertold és Deutshberger Mór salgótarjáni szabók is mint akik olcsóbb áron készítenék el a szükséges egyenruhákat. Az 1950-es években rögzített visszaemlékezésekben még erősen élt a származástudat az idős bányászokban. Példaképpen egy Mátraszelén lakó, 1883-ban született s magát szlovénnek - Nógrádban gránernek - valló bányász visszaemlékezését használjuk fel: „Én 11 éves voltam, amikor először jártam itt a nagybácsimmal, Inászón voltunk, de csak egy-két hónapig. (...) Ide úgy verbuválták a bányászokat (...) lakást is adtak, barakkban, 4 család lakott egy konyhán, mindenkinek volt egy saját szobája. (...) Én is mint legény, egyedül voltam mikor ide jöttem. (...) Szlovének voltunk, itt még gráneroknak hívtak bennünket. (...) Én megnősültem és itt is maradtam. 1906-ban jöttem ide végleg, 22 104