Lengyel Ágnes: Egy fafaragó pásztor öröksége (Balassagyarmat, 2007)

„ Levertünk essüdő malacot, oszt nyársra húsztuk ..."

Nagybátonyba kerültem.... sokat kimentem az Agasvár-tetőre és fújtam a dudámat, sokat eldanoltam magamnak, hogy Ködöllik a határ, eső akar lenni... " Előfordult, hogy a majorban, vagy a tanyán, ha a többi pásztorok, cselédek összejöttek, azoknak dudált. Úgy is volt, hogy két pásztor „összekerült a határban és összevették a dudahangot és együtt fújták. " Ha jókedve volt, esténként amikor a disznókat hazaengedte, dudaszóval ment előttük: „Nemcsak a pajtásokat, hanem a disznókat is dudaszóvá kellett tartani. Dudaszó mellett jobban eevótak, a kanok nem nyuktalankottak. "

44 Vilkén a falkában hét kan is volt: „a Huszár, a Sugár, a Betyár, a Madár, a Karcsú, a Zsiván, mëg a Darázs...egyik vadabb vót, mint a másik. Az idegen, úrféle embernek nekimentek. Még egymás bélit is kieresztették vóna, ha agyaraikat harapófogóvá eenem törtük vóna. Mikor aszt kijátottam nekik: prr kanikám, prr, prr, prr, főmérgesettek, tajtékot hántok. Úgy hittük eszt: kanidagasztás. De a dudaszóra mingyá eecsëndësëttek... "

45 Madarassy Lászlónak elbeszélt más tör- 10 kép Áttört faragásu táblaképi 1942 (kat

. 51.) ténetei is érzékletesen tárják elénk a pásztorok mulatságait a 20. század első felében: „Ha mëg kibeszétük magunkot, leódottuk a letnagyobb gujakolompot - vót annégy liter is! - kézibe attuk a letkissebb bujtárnak, oszt ráparancsolunk, hogy hozza teli borrá. Vót ám még hitel abba a zidőbe, a kolompot mëg mán minden csárdába, kocsmába üsmerték! Amég a bujtár odavót, levertünk essüdő malacot, oszt nyársra húsztuk. A hamuba pirított malacmáj szagára mëg összegyütt valahány gujás, kanász, juhász a környékbe vót. A Fekete, a Fazekas, a Gyöngytyúk, a Nëmozogj, mëg a Kutyaláb. Csúfheve vót ám akkó még minden pásztornak! A Kutyaláb ojjan éccaka szalatgáló ember vót, éccakánkint csuda nagy utakat mëktëtt. 'Úszszalad, mint a kutya', monták a pajtással. Rajta maratt a „Kutyaláb". Mire a sütéssee eekészűtünk, a bujtár is mekgyütt a kolomppá, oszt eekesztünk ënni, inni, danóni. "

4b A mulatság vége az ügyességi próba, a virtuskodó kanásztánc volt: „Ledoptunk affődre ettarisznyát, avvót a malac. A malacot egyikőnknek, akinek balta vót a kézibe, körű-körű köllött táncóni. A többinek mëg a malacot köllött vóna a táncos mellű eelopni. Éles vót ám abbalta, osztán úfforgott, mint a zistennyila. Ugyan vigyázni köllött annak a kezefejire, aki a malachon kapkodott! Közbe mëg szót a duda, sivákodott a sípja, morgott a gordója. "

41 A mulatozni vágyó kanászt Gyurkó faragványon is megörökítette. Egy fenyőfából, áttört technikával faragott „kép"-én a nagylevelű és óriási makkokat termő tölgyfán madarak, mókusok ugrándoznak, s ahogyan másik, korábban bemutatott tábláján, a fa alatti asztalon itt is borosüveg van poharakkal, s mellette ott áll kanászbaltával, kalapban, bőgatyában, lajbiban a disznópásztor (kat. 25; 13. kép). E kép párja egy másik szívesen ábrázolt erdei jelenetet mutat, szarvasra célzó vadászt, kutyájával (kat. 24. 14. kép). A nógrádi tájon még a 20. század második felében is jó néhány híres dudást tartottak számon. Gyurkó is közéjük tartozott, s élete során legalább három-négy dudát készített. Ezek egyike