Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

SZOKÁSOK A GYERMEK SZÜLETÉSE ELŐTT - Megesett lányok

ben a szülők, között nagyobb nyilvánosság nélkül létrejött a megegyezés, ugyanolyan lakodalmat rendeztek, mintha semmi sem történt volna. Ha a családban már híre ment a dolognak, a fátyol rögzítésére szolgáló kis rozmaring koszorút nem tették fel a menyasszony fejére, mert az csak a szűzlányokat illette meg.

41 Egyébként azonban a szokásos menyasszonyi ruhában volt, és ugyancsak nagy lakodalmat tartottak. Amikor a tágabb közösség is tudomást szerzett róla, fehér ruhát már nem illett venni a menyasszonynak, és csak féketői tehetett a fejére. Bármelyik változat esetén azonban, ha már erősen látszott a terhesség a lányon, egyszerű sötét ruha illette meg és előrekötött kendő.

4 2 Ilyenkor csak szűken volt a lakodalom: a közvetlen rokonságot hívták meg egy kisebb vacsorára, vagy még ez is elmaradt.

43 Sajátos jelenség, hogy ha már a gyermek megszületett és utána került sor a házasságkötésre, megintcsak nagy lakodalmat tartottak, mindössze a fátyol helyett főkötő volt a menyasszonyon. Ezek a kötöttségek a 30-as évektől fellazultak, s bár az idősebbek nehezményezték, e lakodalmak mind kevésbé tértek el az egyébként szokásostól. Ha így szerencsésen elintéződött az ügy, a leány visszanyerte becsületét a közösség előtt.

44 Ezt ülusztrálja, hogy ha már a szülést követően jött létre a házasság, a gyermek később gyakran tréfálkozott azzal, hogy ő volt a vőfély az anyja lakodalmán. Az asszony tehát nem számított tovább megesett személynek? 5 legfeljebb veszekedéskor vágták szemébe vétkét. „Te csak hallgass! A fiad vót a vőfély a lagzidban!" „Te mán beszélhetsz, hisz' hasas tehén vótál, mikor elvettek!" Családon belül azonban nem oldódott meg ilyen egyszerűen a helyzet.

46 Különösen az anyós éreztette vele, hogy kényszerűségből került a házhoz, de idősebb sógornői is lenézték.

47 A család többi menyecskéjéhez viszonyítva nehezebb sora volt, s a közfelfogás szerint — noha sajnálták —, nem is szólhatott ellene semmit. Tudnak jószándékú anyósról is, a tipikusabb helyzet illusztrálására azonban idézem az őrhalmi Varga Gergelyné (Hegedűs Juliánná, sz. 1886.) visszaemlékezését állapotosán elvett sógornőjéről, akivel egy fedél alatt éltek: ,Azt mán nem mondhatom, hogy a szemire hányták vóna, hogy elére lett a gyerek. - De hogy így kérdi, hát tényleg mindig szomoró vót. Nem vót annak szava itt. De úgy hangosan nem szidták. Mer' ugye elvette vóna a fiú mindjárt, ha a (leány) apja engedi." Végezetül tehát maradtak azok, akiknek nem sikerült realizálni a házasságot. A megesett, megesett személy, megesett lány (ez utóbbi forma