Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

SZOKÁSOK A GYERMEK SZÜLETÉSE ELŐTT - Megesett lányok

ritkább) megnevezést csak a leányanyákra

48 alkalmazták.

49 Az ő megítélésükben is volt azonban különbség. Egyértelmű és súlyos az elmarasztalás azokban az esetekben, ha nem volt még megalapozott, hosszantartó szeretői viszony a fiatalok között, a lány érdekből ment bele a kapcsolatba, vagy erkölcsei ellen egyéb kifogás is felmerült. Pl. „Nem vót olyan rendes fajta. Az egész rokonsága olyan vót neki." ..Beszélték össze-vissza, hugy nem is attul van. Mer' ugye nehéz apát találni, ha sokval diskurál a lyány." Ugyancsak elfogadták a legény szüleinek elzárkózását, amikor túl nagy vagyoni különbség volt a két család között.

50 Ha a fiatalok szerették egymást és csak a szülők rátartisága akadályozta meg, hogy egybekeljenek, a közösség lényegében a leány pártjára állt, s ha fel nem is mentették vétkéért, kevésbé mocskolták, inkább sajnálták. Különösen sokat jelentett a leány becsülete szempontjából, amikor a természetes apa beleegyezett, hogy a gyermek az ő nevét használja (od'adtaa nevit).

51 Ez egyértelmű jele volt annak, hogy szereti a lányt, s ha rajta múlik, elvette volna. A továbbiakban igyekszem nyomon kísérni, hogyan alakult a leányanyák sorsa. A szerencsétlenül járt leány igyekezett minél tovább titokban tartani szégyenét. Édesanyja azonban hamar észrevette. S ha mégsem így történt, amikor félt, hogy látszani fog rajta, bevallotta. Anyjának sokszor közvetlenül nem merte, ha volt idősebb menyecske-testvére, az közvetített. Az apa — általában az anyán keresztül — csak akkor szerzett tudomást róla, ha már elkerülhetetlen volt.

52 A magzatelhajtás kevésbé veszélyes módozataival (nehéz terhek emelése, nyomkodás, ugrálás stb.) mindegyik szerencsétlenül járt lány megpróbálkozol, a drasztikusabb módszerekhez azonban kevésnek volt bátorsága. Ha nem sikerült megszakítani terhességét, s alakja kezdett elnehezedni, bevarrták vászonyba. Ez annyit jelentett, hogy egy szél házivászon-darabbal összeszorították melltől lefelé, a hátán jó erősen összevarrva az anyag végeit. Később egy-egy újabb vásznat varrtak a tetejére, ha már félő volt, hogy a régi szétszakad.

53 Az elbeszélések szerint e módszerrel nemegyszer sikerült teljesen eltitkolni a szégyent. Másrészt az összeszorítás következtében nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy a csecsemő nem lesz életképes, ami némileg egyszerűsítette a helyzetet. Éltek a bevarrás eszközével egy ideig azok is, akiknek végül sikerült férjhez menniük az illető legényhez, mivel az egyezkedés gyakran elhúzódott. Ugyanez érvényes az olyan családokban is, akik saját vagyoni és társadalmi tekintélyükben bízva nem vették igénybe a közösség kényszerítő nyomását a házasság realizálásához, s azon igyekez-