Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)
CSECSEMŐKOR - Pelenkázás
a nedvességet. Etéren is a jógazddk kisszámú gyermekénél jelentkeztek elsősorban újítások a két világháború között. Ludány egyik legmódosabb menyecskéje már 1922-ben un. vatát használt. „Lehetett kapni boltban. Úgy hittak, vata. Olyasmi vót mint a vatelin. Fehér. Végben árulták. Jól lehetett mosni. Azt raktam a pelenka fölé, hogy fölvegye a vizet" (Nagyné Galcsik Mária, sz. 1904.). Ipoly vécén a 30-as évektől a tehetősebb asszonyok inkább csak a kispelenkáx hasították vászonból, a nagypelenkdhoz boltban vettek flanellt. A kevésbé tehetős rétegek azonban nem követték a példát, majd csak az utóbbi 20—30 évben tértek át a bolti babakelengyére. Már az első világháború éveiben is volt, aki un. gumipelenkát használt. Ez azonban még merevebb viaszosvászon-féleség volt, amibe pelenkázás után becsavarták a csecsemőt deréktól lefelé. Érdekes, hogy erre a szegényebb családoktól is vannak korai adatok, míg több jógazda felesége csak a 30-as években vásárolt ilyet. A 40-es években általánossá vált a guminadrág. 6 3 Bár a legidősebbek is úgy nyilatkoznak, hogy ismerték és használták a hintőX (hintőpor), 64 többen emlékeznek arra, hogy azelőtt, ha kipálott az ina, a bonca tövi a gyermeknek, késsel a falról kapartak le un. sárgaföldet (tapasztásra használt agyagot) a tenyerükbe, s azzal szórták be. Amikor pedig ennek ellenére kiette a kicsinek a vizeletyi, sótlan zsírral kenték. A pelenkázás módjáról idézem egyik adatközlőmet: „A kispelenkát összehajtottuk. Hosszában. Hogy úgy egy tenyérnyi széles legyík. Hogy a kis lába közé férjen. Azt tettük először, hogy felfogja a húgyot. Utána jött a rendes (pelenka). így keresztbe alátettük, az egyik ó'dalát begyűrtük a lába közé, a másikat át (hajtották) rajta. Mer' ugye vót, hogy fölütte a húgyot neki, hát hogy fölfogja" (Balláné Hegedűs Ilona, sz. 1899., örhalom). A már üzletben vásárolt pelenkát másképp használták. Átlósan kettéhajtották, majd az így kapott háromszög átfogójára merőlegesen ráfektették a csecsemőt. Előbb a lábai között áthúzták a két egymásra fektetett sarkot, majd a bal csücskét ugyancsak a lába közé gyűrték be, végül a jobb felét áthajtották rajta a derekánál, s a. kis teste alá csúsztatták, A szenynyes pelenkát, ha tehették, mindjárt kimosták, vagy legalább hideg vízben nagyjából kiöbh'tették, s az összegyűlt szennyest a gyermek fürdetése után mosták ki rendesen.