Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

CSECSEMŐKOR - Szoptatás

Utót venni, ami kenőcsféle volt. Orvoshoz nemigen fordultak, jobban csak úgy száj után ment eztet hozzál rája!, oszt jó'van. A kölcsönszoptatás gyakorlata ismert volt. Már emiitettem, hogy nagycsaládban a menyecskék szükség esetén megszoptatták egymás csecsemőjét. Arra is volt példa, hogy az anyós egyidőben szült valamelyik menyével, s ha ilyenkor a fiatalasszony a mezőn dolgozott, ő megszoptatta unokáját is.

27 Kényszerhelyzetben egyébként bármelyik anya kisegítette a másikat, ha annak halaszthatatlan intéznivalója volt, s nem vihette magával csecsemőjét.

28 Az, hogy rendszeresen táplálja más gyermekét valaki, mert az anyának nincs, vagy kevés a teje, szintén előfordult. Igyekeztek a rokonságból keresni, de ha éppen nem volt, bárki elvállalta,

29 ha győzte tejjel mindkét csecsemőt. Sokan örültek is, hogy nem kell a fölös tej kifeiésével bajlódniuk. „Hát ez megszorulasból vót. Én is hordtam az unokahugomat az egyik asszonyhoz. Nem volt az rokon. Nem vót teje az anyjának. Nagyon nyomorú't kis lyánka vót. És a másik anyának, aki ugyanazon a napon szült, annak meg rengeteg vót. Akkor én vótam olyan lyánka, olyan 14 éves, aki kapható vót erre, meg hát ráértem. Én hordtam. Úgy háromóránként" (KmettinéMitasz Rozália, sz. 1934., Ipolyvece). Fizetség nem járt érte,

30 alkalomadtán szerét ejtették, hogy valamilyen munkában viszonzásképpen kisegítsék az ülető családot. A tejtestvérség fogalmát nem ismerik,

31 a gyermekekre nézve semmi jelentőséget nem tulajdonítanak ennek,

32 s az egészet, mint magától értetődő segítségadást fogják fel. A gyermek szoptatásának időtartama a századfordulón még általában két- két és fél év volt.

33 Az első vüágháború után kezdett csökkenni, s a 40-es években egy év mondható már általánosnak. Voltak természetesen vidékünkön is kirívó esetek, amikor többnyire az első - fiúgyermeket három-négy évig szoptatta az anyja.

34 „Édesanyám is úgy emlegeti, hogy a bátyám mán csaknem hároméves vót, mikor még mindig szopott. Mikor ő a határból hazament, már akkor szaladt eléje, hogy: Mama! És vitte a kisszéket, mer' tudta, hogy az édesmama a lába aiá teszi, úgy veszi tol az ölibe. Alig bírta tőle a kosarat letenni a hátárul" (Sándorné Pénzes Margit, sz. 1922., Hugyag). Örhalomban még az 1940-es évek végéről emlegetnek olyan gyermeket, aki „35 negy evig szopott. Ilyenkor azonban már csak kiegészítő táplálékot jelentett az anyatej, evett rendesen mindent. A szoptatási időszakot több okból nyújtották. Leggyak-