Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)
KERESZTELŐ - Komák kapcsolata
132. Megjegyzem, hogy Karcagon még a 70-es évek elején is ritka volt a karácsonyi ajándékozás (ld. ÖrsiJ., 1974. 362.). 133. Érdekes, hogy Túrán a hagyományos gyakorlat szerint ez volt az első alkalom, a húsvéti tojást, a pénzadományt nem számítva, amikor a gyermek keresztszüleitől ajándékot kapott (Schram F, 1972. 102.). 134. Bérmakeresztszülőnek a tágabb rokonságból, és fiatalabbat igyekeztek választani. Ez valószínűleg összefügg azzal a korábbi szokással, hogy ha a keresztanya már idősebb volt, lányát küldte maga helyett a később született keresztgyermek bérmálására. Keresztapa esetében üyenről nem tudnak. 135. Ez eüentétben áü Örsi J. karcagi tapasztalataival (Örsi J., 1974. 363.), s a Néprajzi Lexikon keresztszülő címszavánál is azt a megállapítást olvashatjuk Morvay Judittól, hogy konkrétan a bérmálás aktusán, s az ehhez kapcsolódó ajándékozáson kívül a bérmakeresztszülőknek általában nincs más kötelezettsége, szerepe a gyermek életében. 136. A bérmakeresztszülőket, ha beszéltek velük, szintén keresztapám-nak, keresztanyám-nak szólították, s ugyanez a megnevezés ülette a gyermek testvéreinek bérmakeresztszüleit is. 137. Ld. részletesen Fél E., 1941. 253. 138. Pl. Ludányban az 1910-es években egy középparaszt keresztanyának illett vinnie egy-két tyúkot és hét tál, különböző süteményt. 139. Ld. még Zólyomi J., 1980.274. 140. Kinek milyen módja vót, olyan kendőt vett azután. A brüssvirágú vót a legdrágább, az 12 pengölös vót. A selmek, az mán ó'csóbb vót, de attól is függött, milyen. Vót 10 pengölös, a törökmintás 8 pengölös vót, hát így. Legfeljebb ha két kendőt vettek. Ha mán ugyi nagyon akarta mutatni. Mikor én férjhezmtntem, még így vót (Csószáné Csókás Erzsébet, sz. 1915., Drégelypalánk). 141. Általában a palócokról ugyanezt ld. Nyáry A., 1931. 171. 142. Ld. még Bakó F., 1948. 146. 143. összevetésképpen említem, hogy Karcagon a teljes menyasszonyi, ületve vőlegényruha ajándékozása hagyományos gyakorlat volt már az emlékezet által átfogható időszak elején (ÖrsiJ., 1974. 363.). 144. Adataim csak a főbb momentumokra utalnak. A lakodalmi szokások módszeres felgyűjtésére volna szükség, hogy minden feladatukat aprólékosan rögzíteni tudjuk. 145. Ld. még Zólyomi J., 1980.271. 146. A cselédeknél ez a keresztanya feladata volt (Zólyomi J., 1980. 269.). 147. Ld.mégőaA:dF, 1948.146. 148. Ld. még 5U*OF, 1948. 148.