Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

KERESZTELŐ - A születés hivatalos bejelentése - A keresztszülők kiválasztása

történt, a fiatalok között ritkán alakult ki tartósan ellenséges viszony, ha mást szántak feleségül, illetve férjül nekik. így a közvélemény semmi kivetni valót nem talált abban, ha a két házaspár komasági viszonyba kerül. Arra, hogy asszony hívta volna régi szerető]ét komának, nem találtam pél­dát, és a meglévő esetekben is mindig a legény részéről bomlott fel annak idején a kapcsolat. Tehát a felkérés jelenthetett egy engesztelő gesztust is a férfi részéről. Mindenesetre itt a legény és a leány ifjúkori kapcsola­tának egy sajátos elismeréséről van szó. Ilyenkor a leendő apa a férjtől kért engedélyt, hogy hívhatja-e komaasszonynak a feleségét, vagy közvet­lenül őt kérte fel komának. Olyan esetről, hogy az illető leány még nem ment férjhez és úgy hívták meg, nem hallottam. 23 Nem kellett azonban feltétlenül ifjúkori kapcsolatnak állni a komaság mögött. Ha valakit keresztszülőnek hívtak, megtiszteltetésnek számított, és indokolhatta az is, hogy a család iránti megbecsülésüket kívánják ki­fejezni a csecsemő szülei. — Eddig az adatközlők által adott indoklás. A konkrét példákból azonban nyilvánvalóvá válik, hogy a megtiszteltetés e formája legtöbbször nem volt érdek nélküli, mert emelte társadalmi rangjukat a módos, tekintélyes koma, és a keresztgyermeknek adandó ajándékok értéke, mennyisége sem volt közömbös. Az ilyen oldalról motivált komaválasztás természetesen azokban a községekben fordul sű­rűbben elő, ahol erősebb a vagyoni differenciáltság (örhalom, Hugyag, Ludány), 24 s valószínűleg újabb keletű gyakorlattal állunk szemben. 25 Ha azonban túl nagy volt a gazdasági különbség a két család között, a közösség elítélte a felkérőket. 26 „Ez olyan haszonleső dolog vót. Mán csak az a rendesebb, ha magafajtát válasz­tottak." A keresztszülők üyen esetekben legtöbbször csak a gyermek születésekor értesültek a rájuk váró „tisztességről". Függetlenül attól, hogy előzőleg megtörtént-e a komafogadás, a gyer­mek világrajöttekor ünnepélyesen felkérték a keresztszülőket. Volt rá eset, hogy együttélő családoknál a férj anyja, kiscsaládoknál inkább az anyai nagyanya ment. Legtöbbször azonban a bába feladata volt ez is. 27 Miután ellátta az anyát és az újszülöttet, megmosakodott, rendbeszedte ruháját, s indult is. Üres kézzel ment, mindössze Balassagyarmaton volt szokás, hogy üyenkor fél liter éde s pálinkát, s egy tál édes-, a 20-as évektől inkább sóssüteményt küldött vele a szülőasszony, leendő komaasszonyá­nak. 28 Megérkezvén köszönt, s bejelentette, hogy XY-éknál gyermek született. Majd feltette a háziaknak a kérdést, hogy vállalnák-e a komasá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom