Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

KERESZTELŐ - A születés hivatalos bejelentése - A keresztszülők kiválasztása

mondták, hogy komasszony, csak úgy emlegették, hogy lyánynak lett hívva" (Bagyinszkiné Prazsák Mária, sz. 1896., Csesztve). A század végére ez is elmaradt. Az idevonatkozó emlékek nagyon halványak, a környező falvak evangélikus szlovákjainál nem találtam rá adatot.

18 A hagyományos gyakorlat szerint legtöbbször idegent hívtak, vagyis olyan személyt, akivel sem vérrokonságban, sem házasodás révén számontartott rokoni kapcsolatban nem álltak. Ezen belül a legáltalánosabb, hogy a férj barátját vagy a feleség barátnőjét kérték fel a tisztségre házastársával együtt.

19 Általában a férfi legénykori pajtása részesült előnyben azzal az indoklással, hogy az emberek jobban cimboráskodtak, azoknál nagyobb dolog vót az ilyesmi Nyilvánvalóan itt a család patriarchális jellege is szerepet játszik.

2 0 Volt rá eset, hogy a nősülés még szóba sem került, amikor a két legény már komává fogadta egymást a kocsmában, ital mellett.

21 Történhetett ez akkor is, amikor a menyasszony vagy feleség beleegyezett férje választásába, illetve ha a férfi értesült róla, hogy felesége gyermeket vár. Ez utóbbi alkalommal egyébként is szokás volt a komával a leendő apának áldomást inni. Ha az asszony jelöltjét fogadták el, legtöbbször ő szólt a régipajtásának. Ez nem járt különösebb formasággal, akár utcai beszélgetés közben is történhetett. A férjek, amikor legközelebb összetalálkoztak a kocsmában, megerősítették egymás között az asszonyok megállapodását.

2 2 A gyakorlat az volt, hogy megvárták a felkérést, azonban ha előzetes megegyezés nem történt, és a komának szánt házaspárnál hamarabb lett állapotos az asszony, ajánlkozni is lehetett. Ember nemigen kínálkozott, azok megegyeztek elére, inkább az asszony barátnője részéről történt ez. „Mikor nekem lett az első (1936), akkor mán sokan rokonyt hittak. De nekem az iskolatársam lett. Együtt jártunk iskolába, meg lyánykorunkban is eljártunk egymásho'. Nahát, szóval még mielőtt született a kicsi, tárulkoztam vele. Oszt tán mondja: Te örzsi, van neked, aki a kicsit elviszi majdkeresztőnyi?Mer'én elvinném! Hát ha elvinnéd, jóVan. Otthon aztán szóltam az uramnak. Nem vót neki semmi ellenvetése, hát így lettünk komasszonyok" (Csószáné Csókás Erzsébet, sz. 1915., Drégelypalánk). A komaságra való felkérés tehát ilyenkor az ifjúkori barátság jelentőségének elismerése volt, s a kapcsolat új formában történő továbbélését tette lehetővé. Itt utalok egy meglehetősen ritka jelenségre, amikor a férj régi szeretőjét hívta komaasszonynak. Tekintve, hogy a párválasztás sok esetben a szülők akaratából, elsősorban gazdasági szempontok előtérbe helyezésével