Kapros Márta: A születés szokásai és hiedelmei az Ipoly mentén (Debrecen, 1986)

SZÜLÉS - Tragikus kimenetelű szülések

Tragikus kimenetelű szülések Az adott egészségügyi viszonyok mellett nem volt ritka eset, hogy az asszony belehalt a szülésbe. Vidékünkön is úgy vélekednek, hogy ilyen esetben legjobb, ha csecsemője sem élte őt túl.

92 Amennyiben így történt, közös koporsóba temették őket, a gyermek tetemét az asszony karjára fektetve.

93 Memoratok tanúsága szerint még az első világháború után is elterjedt volt a hiedelem, hogy ha az újszülött életben maradt, anyja éjjelente visszajárt a másvilágról megnézni őt. Egyesek szerint meg is szoptatta ilyenkor.

94 A recens anyagban az újszülött halálával kapcsolatos hiedelmek és szokások vonatkozásában az látszik döntő szempontnak, hogy a csecsemő nem részesült a keresztség szentségében. Feltehetőleg korábban differenciáltabb volt e kérdéskör.

9s Erre utal, hogy felváltva beszélnek időtlen, azaz koraszülött gyermekről, idejében világrajöttről, aki néhány órán, esetleg napon belül keresztség nélkül meghalt, másrészt a születés idejétől függetlenül holtan született magzatról, csecsemőről. Azonban a hozzájuk kapcsolódó képzetek, s többnyire a szokások is az emlékezet szerint azonosak mindegyik változatnál.

96 Noha kiemelten kezeltem gyűjtésem során e kérdéskört, a ma, illetve közelmúltban gyűjthető anyag már olyannyira kevert, hogy ide sorolják az elcsinált magzatot is. Az ilyen csecsemő lelkének további sorsát tudakoló kérdésre csak vallásos jellegű válaszokat kaptam, mivel nem tisztultak meg az eredendő bűntől, nem lesz belőlük angyalka, nem a mennyországba kerülnek, csak a tisztítótűzbe.

97 Korábban viszont feltétlenül lenniük kellett más elképzeléseknek is.

98 Ezt bizonyítja, hogy a legidősebbek mindenütt ismerik a hiedelmet, miszerint azon a helyen, ahol a kereszteletlen csecsemőt elhantolták, lelke hét évenként sírással hívja fel magára az arrajárók figyelmét egészen addig, amíg valaki el nem mondja fölötte a keresztelés szövegformuláját.

99 Ezáltal a lélek megszűnik pogánynak lenni, s többé nem háborgatja az élőket. „Tudja, mikor én idegyüttem menyecskének, ezen a helyt vót a ház, de nem ez. Egy olyan öreg ház. Oszt ezek olyan félősök vótak: az uram, meg az apósom. Ha mán sötét vót, nem mentek vóna ki az udvarra semmi pénzér'. Akkor is valami kellett a padlásról: No, Ilona, szaladjI Ahogy gyüvök lefelé, csak figyelem, mintha macska lenne. De nem, gyereksírás. A kert végibül. Tudja, ott van egy fűzfa, ha nappal gyün, maj' memmutatom. Akárhogy kivágjuk, csak kinő. Mer' nem nő nagyra, csak olyan kis törpe..Bemének, mondom az anyósomnak : Nem