Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

TÁNC- ÉS ZENEI HAGYOMÁNYOK Felföldi László

A 20. századi tánchagyomány Egy vidék tánchagyományát tánckészletének nagyságával, összetételével lehet legáltalánosabban jellemezni. Nógrád megye tánchagyományát is, a Kárpát-medence más területeihez hasonlóan, a kevés számú tánctípusból álló, csekély tánckészlet jellemzi, vagyis csaknem mindenütt megtalálhatjuk az énekes női körtáncot, a szóló-, páros- és csoportos formában járt eszközös, ugrós táncokat, a főleg férfi szólótáncként, tánckezdő funkcióban élő verbunkot és a vegyes páros formában járt csárdást. A tánckészlet gerincét, (leggyakrabban használt, legnépszerűbb darabjait) a verbunk és a csárdás jelentik, amelyeknek a 18-19. századi új stílus darabjaiként minden táncmulatságon a legtöbb időt szentelnek a táncosok. A többi tánc a táncalkalmak kevésbé hangsúlyos részein vagy a táncmulatságokon kívül, gyakran rituális funkcióban fordulnak elő. Az eszközös-ugrós táncok többsége a 20. században csak a pásztorok tánchagyományának képezte részét. A rituális táncok között előfordul néhány régies történeti táncfajta, amelyek az európai táncdivatok maradványaiként értékelhetők (pl. a menyasszonyfektető), de gyakoribb eset, hogy rituális funkcióban is ugyanazok a táncok fordulnak elő, mint a mulatságokon. Ezek sajátosságát a funkcióból eredő megszabott tér, idő, a résztvevők, a viselet és bizonyos tárgyi kellékek kötöttsége adja. A 20. században széles kör425. Énekes leánykörtánc. Dejtár, 1935. Fényes Dezső felvétele, PMF 56.