Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)
TÁNC- ÉS ZENEI HAGYOMÁNYOK Felföldi László
ben elterjedt tánciskolás táncok a tánckészlet gazdagodását, s lassanlassan a hagyományos táncok háttérbe szorulását okozta. A vidék legáltalánosabb táncfajtája a karikázó, amelyet változatos elnevezésekkel (karikázó, karikatánc, karéjtánc, sergés stb.) szinte mindenütt táncoltak a 20. század közepéig. A leányok kedves böjti-tavaszi foglalatossága volt, s mint ilyen, kapcsolódhatott a virágvasárnapi kiszejáráshoz is (MANGA J. 1968a: 120-144). Emellett állandó eleme volt a nógrádi táncmulatságoknak is, mint a lányok és újmenyecskék mulatságkezdő, s a táncszüneteket kitöltő szórakozása. Ez a funkció tehette lehetővé azt, hogy a karikázó a csárdás formakincséből és kísérődallamaiból merítve gazdagodjon. Ez a Galga mentén található délnógrádi falvakban a legnyilvánvalóbb. Az énekes körtánc (gyakran menyecskékkel, asszonyokkal, s férfiakkal is kiegészülve) helyet kapott a nógrádi lakodalmak szertartásos mozzanataiban is (a menyasszonybúcsúztatásnál, a menyasszonytáncban vagy a hajnaltűztáncban). A karikázok motívumkincse e vidéken igen egyszerű. A lassúban a kört állandóan balra forgató nyitó-záró lépés, a frissben pedig az egyszerű sergés uralkodik. A táncolók legáltalánosabb összefogódzási módja a derék mögött hátul keresztezett kézfogás. A körtáncot a felnőtt fiatalok gyakorlatában kizárólag új stílusú népdalok kísérik. Az énekesek az alkalomhoz nem kötött lírai dalok egész sorát fűzik egybe a tánc során, eltérően a déli körtáncokban szokásos gyakorlattól, ahol kifejezett körtánc dallamok szinte kifogyhatatlan szövegstrófáira járják a körtáncot. A másutt előforduló gyermekjátékszerű vagy régi stílusú karikázó dallamok itt nem érvényesülnek. A karikázok mellett viszont az 426. Énekes leánykörtánc. Csitár, 1949. Manga János felvétele, PMF 1053.