Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

VALLÁSOS NÉPMŰVÉSZET Limbacher Gábor

feletti élmények-kapcsolatok, különféle fogadalmak eredményeként jöttek létre, másrészt a parasztság társadalmi normái - közösségi aktivitás, egyéni gazdasági mód, sors: gyermekáldás elmaradása, egyéb csapás - szabták meg alapítás vállalását. Ezeket jellemző térbeli elhelyezéssel a település természetfeletti jelentőségű pontjain: a község határán - se nem itt, se nem ott helyen - vagy útkereszteződésnél, ahol a „középpontból ered a bűverő" (PINTÉR S. 1880:65) illetve hidak levegőben vezető útvonalánál emelték, a krízishelyzetek - rontás, kísértetes jelenségek és egyéb ártalmak - ellensúlyozására. Már a legrégebbi ilyen emlék, a karancshegyi kápolna is a hagyomány szerint fogadalmi eredetű. A tatárjárás után az Árpád-házi királyi család hálájából épült, s az ájtatos helyi hagyomány szerint angyalok jelölték ki a helyét, hogy az a hegység legmagasabb, éghez legközelebbi pontjára kerüljön. A borsosberényi Mária-kegykép eredetileg az 1713-ban épült, majd lerombolt kápolnában volt elhelyezve. A hagyomány azt tartja róla, hogy a Jásztelek-puszta felé állott kápolna oltárképe volt. Egy súlyos beteg asszony ment ki imádkozni a kép előtt Szűz Máriához és azonnal meggyógyult. Természetfelettiként felfogott indítékból építettek kápolnát az 1739-ben pusztított pestis megszűnésére Nógrádverőcén, önmagukat Mária oltalmába helyezve; az 1762. évi fagykár hatására Mátraszőlősön; az 1855. évi árvíz nyomán Nepomuki Szent János számára Patakon; a dögvész távoltartásáért Dejtáron Szűz Mária, Somoskőújfalun Szent Vendel tiszteletére. Öltöztetős Mária-szobruk liturgikus térből való kitételét követően a templomot ért villámcsapások megszűnéséért emeltek kapónkat a szobor számára Nógrádmegyeren. A természetfelettire, látomásra hangolt paraszti mentalitás szemléletesen tükröződik az őrhalmi Szent István kápolna 1887. évi alapításában. A plébánosi leírás szerint Kanyó Mihály gazdaembert a szentkúti kegyhelyen egyébként szokásos jelenség - a hívek kolostorudvari kápolnánál való szentáldozása érintett meg olyannyira, hogy „e látványtól elragadtatva, gyökeret vert szívében az elhatározás", hogy fölépítse a kápolna hasonmását saját falujában. A megvalósítást a természetfeletti világhoz fűződő közvetlen kapcsolat motiválta, egyházi engedélyeztetésre - mint több más esetben - csak utólag került sor, miután a plébános észrevette az építkezést (ZÓLYOMI J. 1998b: 161,166). Szandán a Szűzanya kifejezett álombeli felszólítása eredményezett kapónkat az 1880-as években, majd ugyanilyen indíték késztetett itt másokat házhomlokzati Máriaszobor beszerzésére és templomudvari lourdes-i barlang sajátkezű megalkotására. Egy-egy ilyen építményt a felajánlott kiegészítő tárgyak - szobrok, vázák, terítők, gyertyatartók stb. -, a gondozás során elhelyezett virágok és adott esetben a szoborruhák adományozása valódi közösségi alkotássá avatnak. Sajátos archaikus nógrádi palóc típusként mutatta be Pintér Sándor a káponkáknak már az 1870-es években is tünedezőfélben lévő változatát, melyet eredetét tekintve kereszténység előtti, sámánisztikus jelentőségű oltárnak tartott. Az ilyen, községek szélén emelt „pyramis alakú", azaz sátortetős, kőből épült tömör oszlopnak négy oldalán egy-egy fülke látható. Ennek szé-