Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

A NÓGRÁDI TÁJ ÉS LAKÓI Zólyomi József

az ország délibb megyéiben értékesítettek. Falvak egész sora foglalkozott cserépedények készítésével: Poltár, Gács, Zelene, Bolyk stb. A megye elszegényedési folyamatát jól szemlélteti az 1771. évi és az 1828. évi összeírások adatainak összehasonlítása. Míg 1771-ben 7950 jobbágyot és 3270 zsellért írtak össze, addig 1828-ban ez a szám 10 500 fő jobbágyra és 22 315 fő házas és hazátlan zsellérre módosult. A parasztság gazdasági helyzetében nem hozott kedvező változást az 1848-as jobbágyfelszabadítás és az azt követő tagosítás sem. A gazdák tulajdonában került birtokon kezdetét vette az elválakozás és az ezt követő birtokaprózódás. A jobbágyok földjeivel ugyanis eddig a földbirtokos rendelkezett, azt örökölni, a gyermekek között felosztani nem lehetett. Ezért a jobbágyoknál a megházasodott gyermekek kénytelenek voltak a szülői házban maradni. Az együttélők létszáma 15-20, vagy még ennél is több fő lehetett, amelyet nagycsaládnak, bővített családnak nevezünk. A föld magántulajdonba kerülésével ezek a kötöttségek megszűntek, a gazdák megházasodott gyermekei az „ősi" birtok felosztására, önálló gazdálkodásra törekedtek. Az elválakozás eredménye az lett, hogy az egykor több generációnak is megélhetést nyújtó gazdaság az osztozkodás révén működésképtelenné vált. Az öröklés révén jutott 1-2 hold földből a különvált család már nem tudott megélni. A felaprózódott birtok tulajdonosai arra kényszerültek, hogy az örökölt csekély földjüket eladják, maguk pedig a lakóhelyükön kívül keressenek munkalehetőséget. A megye nyugati falvainak