Kapros Márta szerk.: Nógrád Megye Népművészete (Balassagyarmat, 2000)

PARASZTI SZŐTTESEK ÉS HÍMZÉSEK Kapros Mária

e falucsoportnál tartunk, megemlítjük, hogy itt a női kézelők készültek keresztszemes hímzéssel is piros-kék vagy a gyásznak megfelelő színekkel. Ezek esetében ismét jelentkezik az iskolai kézimunka oktatás hatása. Manga János 1920-as évekből származó csesztvei kézelők gyűjtésekor feljegyezte, hogy készítőik a mintákat Dropa Ilona tanítónőtől kapták. Hozzávetőlegesen ugyanebből az időből származó iskolai mintakendőt is őriz a Palóc Múzeum e vidékről. Azonban ezeknek az egyszerű, stilizált virágornamensekből formált vagy szőttes mustrákat idéző csíkmintáknak láttán, ha eredetüket ilyen formán nem ismernénk, nem gondolnánk külső hatásra, mivel összhangban állnak a korábbi példányok díszítményeivel. Visszatérve a vászoningek szálszámolásos fehérhímzéseihez, annak egy további helyi változata rajzolódik ki az Őrhalom, Hugyag, Ipolyvarbó alkotta kistájról fennmaradt emlékek alapján. Az elkülönülésben minden bizonnyal közrejátszik az a körülmény, hogy itt az első világháború évei már végét jelentették e divatnak, amelyet Varga Marianna 1950 körüli helyszíni kutatásai során még dokumentálhatott (VARGA M. 1989:589-593, 603-604). A múlt században készült darabokon meghatározó szerep a subrikának - itt lyukacsvarrásmk nevezték - jutott. Sajátos hatást kölcsönzött ennek az áttört hímzéscsík alá férceit színes betét vagy a mintába fűzött gyapjúszalag. Leginkább a tüdőszínt (harsány árnyalatú, lilába hajló rózsaszín) kedvelték ehhez, főleg Hugyagon. A későbbi példányok hímzése már alig különbözött 248. Keresztszemes hímzésű kézelők ingvállakról. A második kékfestő anyagból kihúzott szállal, a többi fekete pamuttal varrott. A legalsó darabon szövőpamutból horgolt szegély. Hugyag, 1928 előtt, PM 81-1947.; Őrhalom, 1850 körül, PM 51.164.1.1.; Őrhalom, 1870-es évek, PM 72.21.9., 72.21.10.