Bagyinszky Istvánné szerk.: A Losonci 23. gyalogezred a Don-menti harcokban 1942-1943 (Salgótarján, 1993.)

Szakály Sándor: A magyar királyi honvédség 2. hadserege keleti hadszíntérre történt kiküldésének előzményei

- meglepetésemre - feltette nekem a kérdést, mégis mi lenne az a szám amelyre én az úgynevezett könnyű hadosztályokból (helyesen ekkor még dandárok, elnevezésük módosítására 1942. február 17-én került sor. Sz.S.) igényt tartanék? Rövid gondolkodás után rávágtam: 12 !" 11 Szombathelyi és Bartha nem tartotta lehetségesnek az ilyen mértékű német kívánságok teljesítését. A Honvéd Vezérkar főnöke több szempontból is megindokolta, hogy miért tartja azokat túlzottnak. Feltárta a honvédség gyengéit, nevezetesen, hogy a szervezéssel csak 1944. végére lesznek készen, a meglévő alakulatok felfegyverzése csak félig megoldott, s jelentősek a kiképzésben hiányosságok is. Utalt a szovjet hadsereg korszerűségére, s a tartalékaira; az országnak a Balkán - esetleges angolszász partraszállás - és Románia felőli fenyegetettségére, de megemlítette azt is, hogy a magyar honvédség még lelkileg sincsen felkészülve egy ilyen távoli alkalmazásra. Végezetül megjegyezte: "Meg kell gondolni azt is, hogy Magyarország tisztán ideális javakért harcol. Nem keresünk Oroszországban semmit, nem úgy, mint a románok, akik minket állandóan és nyíltan támadással fenyegetnek és véreinket Erdélyben sanyargatják."

12 Keitel válaszai csak részben nyugtatták meg a kételkedő honvédelmi minisztert és a Honvéd Vezérkar főnökét. Megelégedéssel hallgatták tőle ugyan, hogy Románia továbbra is igen nagy erőkkel vesz részt a német hadjáratban, s azt is, hogy a Balkán felől nem fenyeget veszély, de a szovjet hadsereg legyőzöttségében nem hittek. Szombathelyi Ferenc vezérezredes megvolt győződve arról, hogy a szovjet Vörös Hadseregnek az 1941-es harcok után is maradtak tartalékai, s a magyar csapatok alkalmazása ellenük csak megfelelő német fegyverzeti és felszerelésbeli segítség, kiegészítés után képzelhető el.