Bagyinszky Istvánné szerk.: A Losonci 23. gyalogezred a Don-menti harcokban 1942-1943 (Salgótarján, 1993.)

Horváth István: Bevezető

amelynek állományába besorolt ugyancsak sok nógrádi, zömmel salgótarjáni fiatal közül 517 fő veszett oda. Lényegében akkor sem pontosan ismert érdekekért. Az utókor, a ma élők döbbenten állnak e számok olvasatán. Vitatjuk az okokat, keressük a miértre a választ. A magyar részvétel okainak vizsgálata, feltárása a II. világháború küzdelmeiben ma sem teljesen lezárt. Sokféle nézet ütközik napjainkban is. Abban, hogy Magyarország belesodródott a háborúba, a szakember kutatók, a túlélt katonák is egyetértenek. Látnunk kell, hogy a kor viszonyai, a Trianonban elszenvedett magyar sérelem kárpótolva érezte magát a bécsi döntések határozataiban. 1941. januárjáig az angolok, - Európában meghatározó egyik politikai erő - sem nyilatkoztak a döntés ellen, mintegy hallgatólagosan tudomásul vették az abban foglaltakat. Nem csodálkozhatunk, hogy a háborús propagandával is megdolgozott magyar közvélemény úgy vélte, - ha nem is teljes mértékben azonosult-, hogy mindezért be kell kapcsolódnia a tengelyhatalmak oldalán a háborúba. Másodlagosan volt jelen az, hogy hitt a német szövetséges erejében is. Úgy vélte, hogy a magyar kormányokévtizedes revíziós politikáját siker koronázza. E politika kényszerpályás hatása a magyar szövetségkeresésben erőteljesen megmutatkozott. A magyar politikai vezetés mindenáron szerette volna megtartani a visszaszerzett területeket. Ebben a meggyőződésben erősítette az a tényis, hogy azangol politikusok csak 1941-ben fejezték ki ama véleményüket, hogy nem tudnak Magyarországnak ígéretet arra lenni, hogy egyesetleges háborúbólvaló kimaradásunk lehetőségét teremti meg a trianoni békeszerződés korrekciójának. A politikai okokon, a helyzetváltozáson túl a katonai tévedéseket is