dr. Praznovszky Mihály szerk.: Madách Imre válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 2. Balassagyarmat, 1983)

Egy légi házra

Sirba szállt e kornak nemzedéke, Csak te élted azt túl, ősi ház! Köveid dacoltak az idővel öh. de rád terűié szörnyű gyász. Védő szellemed rég elriasztá Kisszerű hitetlenség zaja; A korosult utód kis szellemének Meg nem nyílik a sír ajtaja. Vész, gyönyör-, mint ikrek nem fogannak Többé egy anyának tnéhiben, Mindakettő halovány alak lett S a középszerűségben terem Megriaszt, mi túl eszünk határ.ín Fékei törve új uton megyén, S mer; pokolról nincsen már fogalmunk A szív már .1 mennyben sem hiszen. Gyári munka csörtetése hallik. Hol hajdanta fegyver csattogott. Szörnyű harcok büszke bajnokának Unokája rőföt forgat ott. S mig nagyapja egy szép pillantásért Önté vérét, dúlta a csatát. Nyulat űz harcvágya, hogyha ébred, Számolván a bőr mi hasznot ád. Hogyha vígad, vesz messzely borocskát S egy szegletben költi el maga, Melyet őse forgatott, előtte Most mesés a bujdosó kupa. Elhamvadt a nőnek dicssugára S a pártával régen sírba szállt Eszközzé silányodott szerelme. Árú lett. mi istenségül állt. A költészet bájtündére gyorsan Fut földünkről feltarthatatlanúl, Számok jőnek mindenütt nyomában Kisszerű létünknek átkaúl.