dr. Praznovszky Mihály szerk.: Madách Imre válogatott versei (Nógrádi Irodalmi Ritkaságok 2. Balassagyarmat, 1983)

Borura derű

Nőm is ott ül — kis fiú ölében. Kis fakardot forgatván kezében, Anyja lopva könnyeket tőről. Óh a boldogság itt mind valódi, És könnyűt csak költészet fakaszt ki Múlt idők történeteiből. * • * BORÚRA DERŰ Sokszor meggyötörtelek hiába, S fájó kéjjel lestem könnyedet, Ámde még Istent is káromoljuk És szívünk mégis hozzá vezet. Megbocsájtál, nő, te is, te hajlál Első hozzám csókkal ajkadon, Szégyenülten és kéjtől remegve. Hogy bevallám, vétkezem nagyon. Óh. de hisz, kihez nem vonz az érzelem, Attól úgy-e, úgy-e, nem fáj semmi sem. Sokszor bántál, nő, te is hiába, A sors bűnét is reám veted. — Aki hallott volna, azt hiendé, Rosszabb férj nincs is már. mint tiéd, Ámde a legkedvesebb fiúra Is rivalgunk: hordjon a manó, S életünket áldoznék fel érte: Ügy-e úgy van, drága zsaroló? Óh, hisz azt a rossz férjt hogyha érte baj, Meghiszem, sirattad —• s titkon ölt a jaj. Megszűkültük házi kis körünket, Elragadt a képzelet szele, Mint hajóst révéből bűvarázzsal Vonja a tenger végetlene — Ah, de csakhamar nyugalmat óhajt, Azt az árva őpi tűzhelyet. Kéjjel tér meg, mint mi visszatértünk. Legszebb a nap kis házunk felett, Mert ha nem tündérhon is, melyet lakunk, Benne ketten, úgy-e, mégis elvagyunk.