dr. Praznovszky Mihály szerk.: Ferenczy Teréz Nógrádi (Irodalmi Ritkaságok 1. Salgótarján, 1983)

1852 végestéjén

ennyi sok rom közt csaU az Ipoly fénylik Ügy mint hajdan fénylett; — Nem veszhet el a szív, ha jövőben bízik, Szerethet, remélhet. De a kis madárkák fészkükbe süllyedtek, — Méla hallgatás van, — A csecsszopó gyermek betegen, lihegve, Nyugszik mély álmában. Oh csak az én kínom éber és öröklő, Mint fényetek ott fenn, Vágyaim határa! ti hideg csillagokMesés messzeségben! A szécsényi kertbe jertek el óh ifjak! Jertek el óh lányok! Lássátok a lombot, — és beteg arcomat, Minő haloványók. 1852. VÉGESTÉJÉN Titokteljes fát y óloddal Lebegj elő új esztendő Biztos méregitaloddal Vár reád egy bús szenvedő. A boldogságot én Tetőled nem várom, — Rég elenyészett az Mint egy tündér álom! Ellobog az én életem Mint temetőn hagyott fáklya S sírokra ragyog világa. — Minden év megrabolt, — Remélni sem tudok, Sőt a boldogságtól Őrülten elfutok. tr*-* 42 "

r

"*

ia