Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2018 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 41. (Salgótarján, 2018)
Horváth Tünde: A tölcséres szájú edények népének idegen kerámialelete Salgótarján - Pécs-kő lelőhelyen
A DORNYAY BÉLA MÚZEUM ÉVKÖNYVE RÉGÉSZET XLI. KÖTET (2018) A TÖLCSÉRES SZÁJÚ EDÉNYEK NÉPÉNEK IDEGEN KERÁMIALELETE SALGÓTARJÁN-PÉCS-KŐ LELŐHELYEN HORVÁTH TÜNDE Dornyay Béla Múzeum, Salgótarján Bevezetés Ebben a tanulmányban - egy a magyar őskorkutatásban már fél évszázada ismert - az északkelet-magyarországi régióban található salgótarjáni Pécs-kő szikla többrétegű magaslati lelőhelyen előkerült cseréptöredéket mutatok be, amelynek kulturális hovatartozását csak 2017-ben sikerült remélhetőleg véglegesen tisztázni.1 Kutatástörténet 1960-ban május 17. és 25. között Patay Pál és Korek József ásatást végeztek a salgótarjáni Pécs-kő sziklánál. A területet korábban rablóásatások bolygatták, amely alkalmakkor leletek kerültek elő, és ők a kincskeresők után már az év áprilisában próbaásatással kísérleteztek. A magaslati badeni települést kb. 60 m1 2-en egymásba nyitott, a teraszosodást követő szelvényekkel, ásónyomos technikával kutatták meg, a jelenségeket és a leleteket ásónyomonként különítették el. A jelenségek és a leletek értékelését Korek József adta közre.2 A lelőhelyet az eredeti publikáció a Baden-kultúra önálló, többrétegű telepeként mutatta be, amely a badeni kultúra Északkelet-Magyarországon elterjedt késői, ún. Ózd-Piliny nevű csoportjához tartozik. A leletanyag minden darabját a badeni kultúra leleteként leltározták be a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum gyűjteményébe 1960-ban. 1986-ban B. Kovács István doktori disszertációjában szlovák lelőhelyekkel kiegészítve tárgyalta újra az Ózd-Piliny-csoportot, és elnevezéséből javasolta, hogy töröljék a Piliny nevet. Megállapította, hogy a Salgótarján környéki lelőhelyek külön csoportot képeznek, amelynek kerámiadíszítési jellegzetességei részben átfedik az Ózd-csoportot (pl. a kerámiafelület seprűzésének, az ózdi típusú lapos gombok, a plasztikus bordák alkalmazásának a tekintetében), de a Salgótarján-csoport Őzd-csoporttól való különállását szerinte a Nógrád megyei lelőhelyeken feltűnően magas számban alkalmazott speciális kerámiadíszítési mód, a létraminta és a barbotin feltűnése indokolja.3 1 HORVÁTH 2018, 126 2 KOREK 1968. 3 B. KOVÁCS 1986, 110, 111-134. 16 db meghatározó lelőhelyet sorolt az általa alkotott új badeni, ún. Salgótarján-csoportba: Várgede/Hodejov-Vár-hegy, Rimaszombat/ Rimavská Sobota-Nyugat- Lakótelep, Felsőpokorágy/Vysná Pokoradz-Banka, Felsővály/Vysné Valice-Desko-vár, Nagybalog/ Velky Blh-Zsibóka és -Ó-vár, Ozsgyán/ Ozdany-Bikk, Álsósziklás/Nizny Skálnik-Maginhrad, Baracca/Barca-Kovalcsík-tag, Feled/Jesenské, Dúlháza/Dulovo, Zeherje/Zacharovce-Nagy-hegy, Beretke/Bretka-Peskő-barlang. A leletek többsége felszíni gyűjtésből vagy régi ásatásból származik, tehát szórvány! Az általa a Salgótarján-csoportra jellemzőnek tartott kerámiajellemzők kivétel nélkül más kultúrák meghatározó bélyegei, tehát nem a badeni kultúrára jellemzőek, mint ahogy azt a saját csoportértékelésemben megállapítottam (HORVÁTH 2018,146-152). 249
