Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2018 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 41. (Salgótarján, 2018)
Várkonyi-Nickel Réka: Az Acélgyár emlékezete a tréfás elbeszélések tükrében
termelés fellendülését várta tőle. Az elégedetlenkedő kohótulajdonosok támogatását megszerezve, éppen 150 évvel ezelőtt, 1868. április 24-én a felső-magyarországi iparvasút ügyében emlékiratot intézett az országgyűléshez, amelyben az észak-magyarországi vasipamak a fejlesztésére szánt „Gömöri Iparvasút” mielőbbi megépítését kérte.16 Négy hónappal később pedig új társulásba hívta a kohótulajdonosokat, és 1868. augusztus 20-án létrehozták a Salgótarjáni Vasfinomító Társulatot17 Az alapítótagok közül Schmidt Ottót és Glos Artúrt külföldi tanulmányútra küldtek, akik a Saar-vidéki burbachi finomító és hengergyárban találták meg a gyár építésére legalkalmasabbnak vélt mérnököt: Julius Buch személyében.18 1881-ben összeomlott az Angol-Magyar Bank, és több vasműveléssel foglalkozó társaság, köztük a salgótarjáni is nagy bajba került. Végül a Wiener Bankverein átvette a Salgótarjáni Vasfinomító TársulatésakorábbanészakontevékenykedőRimamurányvölgyi Vasművelő Egyesület minden részvényét, aminek következtében 1881. március 21-én a két vállalat egy kézbe került, és létrejött a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt.19 A gyár építésének műszaki munkálataihoz Németország, Csehország és Ausztria adta a legtöbb szakembert, de elvétve egy-két francia és angol származású szakmunkást is alkalmaztak, akiket a gyár vezetősége mint vasgyártókat hívott be külföldről.20 A gyár felépülését követően legnagyobb számban csehek, németek és osztrákok telepedtek meg. A toborzás így egy egészen egyedi társadalom alapjait fektette le. A lakosság túlnyomó többsége ugyanis nem a településhez, hanem a tevékenységhez, vagyis magához a gyárhoz kötődött. Salgótarján tehát a második világháború előtti kapitalista iparvállalatok egyik legjelentősebb vidéki központjává vált, és a 19. század végén alapított négy nagy vállalat közül (1868. Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.; 1868-tól Salgó-Tarjáni Vasfinomító Társulat; 1893. Salgó-Tarjáni Palackgyár Rt.; 1898. Hirsch és Frank Budapest-Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntő Rt.) az acélgyár kiemelkedett mintaértékű munkáslakótelepeivel, szilárd burkolatú útjaival és munkásjóléti intézményeivel. A tréfás történetek színhelyét, az acélgyári kolóniát is megismerhetjük Vertich József elbeszéléseiből, olyan helyszíneket is megörökített elbeszéléseiben, amelyeket ma már nem láthatunk.21 Az acélgyári teleprész térben látványosan elkülönült a város 16 KiszelyGy. 1964.37. 17 Az alapító tagok között szerepelt Gróf Andrássy Manó, Nádasdy Jakobina grófnő, gróf Pálffy Rezső, gróf Vass Samu, Szilárdy Ödön, Rosenthal Jakab, Szontágh Pál, Stein József és Fischer András. A társulás célját az alapszabályzat 1. paragrafusa tartalmazta: „A salgó-tarjáni vasfinomító társulat czélja a nyers vasnak egy nagyobbszerű vasgyár felállítása útján (nógrádi) kőszénnek való finomítása, és mindennemű rúdvas, géprészek, tengelyek, lemezek stb. előállítása által a honi vasipart előmozdítanis a külfóldeli versenyzésre képessé tenni”Szvircsek F. 1993.18. 18 A társulat első elnöke gróf Andrássy Manó lett, alelnökei Fest Imre és Szontágh Pál (a csetne- ki kohó tulajdonosa), az igazgatósági tagok pedig Schmidt Ottó, Glos Artúr, Petrovits Miklós, Schopper J. G., Hoffmann József és Szilárdy Ödön salgótarjáni földbirtokos és bányatulajdonos voltak. Szvircsek F. 1993.19. 19 Réti R. 1977.29. 20 Lizsnyánszky A. 1968.33. 21 ,A KOLÓNIA közepe táján állott a teleprészről sokak által rendszeresen felkeresett, kitűnő ivóvizet adó CSURGÓ nevű kút, az időközben már lebontott, ideépült 33-35. sz. mai házak helyén. Az annak idején közismert kovács szakemberünk, Török bácsi lakása előtti udvarrészben állott ez a “valami”. Közel a kert alatt folyt a patakhoz és MÁV iparvágányhoz egy kb.jó méternyi mélységű, pinceszerű verembe, kiálló 1,5 colos átmérőjű vascsőből...állandóan folyt a jó hideg, kitűnő ivóvíz. Fölöslegét a patakba levezető vascsőben távolították el. A gyár által 1924-ben egész telepen bevezetett, csőrendszerű, nyomókutas vízellátás után is még éveken át használták az idősebb Fasor-béli lakók ezt a “kutat” mindaddig, mígnem az ötvenes évek építkezései során erre a helyre is nem emeltek többszintes panelházat, a CSURGÓ melletti két régi épületek eltávolítása után.” Vertich 1999:14-15. 157
