Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2018 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 41. (Salgótarján, 2018)

Várkonyi-Nickel Réka: Az Acélgyár emlékezete a tréfás elbeszélések tükrében

többitől részétől. Sorompók zárták el szimbolikusan a „rimamurányi” területet a város főútjától, habár fizikailag komoly akadályt nem jelentettek. Elmondások alapján a sorompót, amelyből három működött a telep bejáratai előtt, egy-egy nyugdíjas bácsika kezelte, kis őrházacska előtt, vagy abban pipázgatva, és bármely közelgő jármű előtt felemelte azt. Viszont ezzel a gyakorlattal a tulajdonosi jog tökéletesen kifejeződött. Zakariás bácsi őrbódéban őrködött, meg söpörgetett. Tekintélyük volt, nagyon tisztelték őket a gyerekek is.”*2 Ha fizikai síkon az áthatolhatatlanság nem is mutatkozott meg, a sorompók által kijelölt szimbolikus határ mégis kikerülhetetlenül élesnek bizonyult. A humoros történetekben is gyakran megjelennek a sorompók, illetve a sorompón belüli és a sorompón túli világ közötti különbség.

1. kép: Fősorompó az acélgyári út végén. Dornyay Béla Múzeum Fotótára Itsz. 1623

A salgótarjáni acélgyári kolónia lakosai sajátos szabályrendszer szerint éltek, amely szabályrendszert a gyár vezetősége a korszakra jellemző valláserkölcsi és általános jogi alapokon hozta létre. A szabályozások kiterjedtek az élet majdnem minden területére: a lakások használatára, azok alakítási, felújítási, javítási módjára, az udvarok rendben tartására, a közterek használatára, de még az ablakok virággal való feldíszítésére is. Habár a lakbér elhanyagolhatóan minimális volt, és a házak, lakások jó állapotúak voltak, a felújítási, karbantartási munkálatokat a vállalat finanszírozta, mivelhogy a magántulajdonáról volt szó, mégis az elbeszélések alapján úgy tűnik, hogy olykor komoly árat kellett fizetniük a bérlőknek a lehetőségért, hogy kolóniái lakosok legyenek. A legszembetűnőbb a történetekben a köztér és magántér határának elmosódása. Amíg egy falusi térben általában élesen és egyértelműen elkülönülnek a porták az utcától, 22

22 Részlet az A.A-val készített interjúból 2010.

158