Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)

Irodalomtörténet - Csongrády Béla „…a gyönyörök völgyében” – Két korszak a Palócföld élén

val egy olyan város, mint Salgótarján, amelynek történetét, legalábbis számottevő történetét nem mérik ilyen nagy emberiség-évszámok? De mai polgárainak mégis létfontosságú, hogy emlékezzenek arra, mit jelenthet számukra a múlt, és mit tudnak ebből megfogalmazni a jövő számára. A Palócföld ezt a kettősséget kívánja megjeleníteni ezzel a különszámával. Szakítunk a tradicionális jubileumi megemlékezésekkel, nosztalgiázásokkal. E számunkban alig esik szó magáról a városról. Hanem - és elsősorban - lakói szerepelnek, a teremtő, értéket létrehozó polgárai mutatkoznak meg. Azt szeretnénk ilyetén módon újra megfogalmazni: elég volt a közhelyekből, az egyhangú ítélkezésekből... tudjuk, nem könnyű szeretni Salgótarjánt. De a város, a táj, a szellem mindenkit megragad... Egyszer már jó lenne, ha valaki meg tudná fejteni a titkot: miért nem lehet elszakadni ettől a várostól... De hát ezt soha nem fogja senki megmagyarázni, talán éppen ez a jó a rejtélyben. Most Györffy Dezső tesz rá kísérletet. A Madách Imre Gimnázium hajdani tanárának visszaemlékezése éppen azt magyarázza kimondatlanul...”

A 355. oldaltól az 512.-ig tartó tarjáni különszám címlapjára Buda László „Sárból született” című fotója került, a belső illusztrációkat Gelencsér János, Hibó Tamás, Kovács Bodor Sándor és Szujó Zoltán művei alkotják. A főszerkesztő által jellemzett tartalomból Szvircsek Ferenc „A föld égés gödre” című „Emlékezet és valóság” alcímű dolgozata azért különleges értékű, mert a Salgótarjánt várossá fejlesztő szén a főszereplője. Vertich József „Volt egyszer egy fogaskerekű” című tanulmánya önmagát magyarázza. Személyes értelemben múltidéző Pásztor Ferenc „A placc” című emlékezése és Tóth Anna „Háttér - kép nélkül” című esszéje, és ez mondható el Kovács Bodor Sándor „Monológium” című portréfilmjének 1. részéről is, amelyben a salgótarjáni születésű, Párizsban élő író szólal meg. Gyakorlatilag minden további írás - köztük a versek, prózák sora is - említést érdemelne, de erre itt és most nincs mód, fellapozható azonban az intézmények, magánszemélyek gyűjteményeiben megbújó emlékszám eredetiben. A 2002-es esztendő nem mellesleg azért is volt fontos, mert - az először 1980-ban egy antológia, az „Ébresztő idő”, aztán pedig tizenhét egyéni kötet keretében megjelent kiadványt követően a Palócföld Könyvek 1998-tól szüneteltek - négy év pauza után indultak újra. Az új folyam „Az ember tragédiája és az európai emberiség-költemény” (tanulmányok) címmel vette kezdetét, és gyakorlatilag minden évben több kötettel gyarapodott.

2002-t követően Praznovszky Mihály még öt évig állt a Palócföld élén. Minden évfolyam valamennyi lapszámában következetesen tükröződött a fentiekben körvonalazott koncepciója, amely azonban értelemszerűn eltérő oldalszámban, változó műfajokban öltött testet, más-más hangsúlyokat kapott. A 2003-as esztendőben például a nem kevesebb, mint 816 oldalt számláló hat plusz egy szám - ez az utóbbi, az ötödik és hetedik szám közé „beékelődött” Rákóczi-szám volt - mellett, sikerült további két különszámot is tető alá hoznia. A költészet napjára egy 120, az ünnepi könyvhétre 186 oldalas különszám jelent meg. A 2004-es év az 1954-ben alapított folyóirat ötvenedik évfordulója jegyében telt, bár az első, úgymond direkt utalás „csak” a 4. számtól volt tetten érhető az első borítóbelsőn a régebbi években különböző szerzők (Zólyomi József, R. Várkonyi Ágnes, Kristó Gyula, Pál József, Lóska Lajos, Szabó Károly, Szepesi Attila, Géczi János, Petrőczi Éva, Fancsik János) által megjelentetett művek részleteivel. A költészet napi különszám száz költő száz versét tartalmazta az elmúl fél évszázad terméséből válogatva. Az ünnepi könyvheti különszám „Klasszikusok Nógrádban” című válogatásának ugyancsak az ötvenedik évforduló adta az apropóját, amennyiben újraközölt jó néhány már korábban megjelent nem szépirodalmi jellegű írást. November 26-ára „az éppen soros főszerkesztő” - ahogyan Praznovszky Mihály a meghívólevélben titulálta magát - egy ki269