Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)
Irodalomtörténet - Csongrády Béla „…a gyönyörök völgyében” – Két korszak a Palócföld élén
bővített szerkesztőségi értekezletre, emlékezésre invitálta a Balassi Bálint Megyei Könyvtárba - ahol 1999 óta a szerkesztőségi helyiség is működött - a lap holdudvarát, egykori és akkori szerkesztőit, szerzőit. A rendezvény apropóját értelemszerűen a fél évszázados jubileum adta és az azon év januárjában a Palócföld számára ítélt Madách-díj, amelyet Praznovszky Mihálynak nyújtottak át a balassagyarmati Madách-ünnepségen. (Kuriózum, hogy azt megelőzően húsz évvel korábban, 1984-ben már a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum kollektívája nevében vehette át e kitüntetést, majd tíz évvel később, 1994-ben magánemberként, kutatói, szerzői munkássága elismeréseként.) A terefere, némi „eszem-iszom” mellett a tartalmi részt a folyóirat korábbi írásaiból Sándor Zoltán és T. Pataki László által összeállított műsor képezte salgótarjáni és balassagyarmati színjátszók közreműködésével. A 2005-ös évfolyam a Palócföld történetének legtöbb - csaknem ezres, pontosan 958- as - oldalszámú megjelenését hozta. Ezt az magyarázza, hogy a hat „beiktatott” megjelenés mellett három (!) különszámra jutott idő, erő, szellemi energia, és sikerült megteremteni az ezekhez szükséges anyagi hátteret is. Az első szám belső borítóbelsőjén a Madách-pályázat díjazottjainak és a 2005-ös Madách-díjasoknak a listája szerepelt, valamint két bejelentés. Az egyik szerint Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata az 50 éves Palócföldet „Pro Urbe-díj”-jal tüntette ki, a másik pedig arról ad hírt, hogy 2005. január 21-én élő irodalmi folyóirat mutatkozott be a József Attila Művelődési Központban „Palóc Parnasszus” címmel. (Ebből „nőtt ki” a máig is létező, immár tízesztendős Szerdatársaság Irodalmi Kávéház.) A 2-es számtól azonban az elülső borítóbelsőn egy egyedinek tetsző műfajt, az adott számhoz írott „Használati utasításit honosított meg a főszerkesztő. Az első szabálytalan cikket, ha úgy tetszik jegyzetet Praznovszky Mihály nagyon szomorú sorokkal volt kénytelen befejezni: „... csörgött a telefon, s a toll kiesett a kezemből és mélyen belefúródott a földbe... Dr. Horváth István, hatvanöt évesen elhunyt. A szó megszakad, a szív lassabban dobog: lapunk főszerkesztője volt egy ideig, történész, szépíró, közéleti személyiség. Most még nem tudunk mit mondani, majd visz- szatérünk hozzá... A most készülő Csohány- emlékszámunkban, amely az ünnepi könyvhétre jelenik meg, szerepel majd utolsó írása, melyet lapunknak adott.” S ez meg is történt a „Csohány Kálmán hazatérése” című Horváth István-dolgozatban, amely egy 1976-os, a Praznovszky Mihály igazgatóságával működő szécsényi Kubinyi Múzeumban megnyílt kiállításig vezeti vissza a pásztói kötődésű, Budapesten élt, 1980-ban elhunyt grafikusművész nógrádi jelenlétét. A Palócföld 2005/4-es száma egy külön rovatot is szentelt „Horváth István emlékezete” címmel a város és a megye szellemi élete kiemelkedő személyisége elvesztésének. A „Tárgyszerűen önmagámról” egy önéletrajzi jellegű írás, „A történelemről” címmel Kassai- Végh Miklós - az egyik korábbi főszerkesztő - a Palócföld 1980/6-os számában, Tóth Elemér újságíró pedig „Az értelemről” című interjúja 1988. április 2-án látott napvilágot a Nógrád Használati utasítás a 2. számhoz Ebben az évben minden számunkban talál az olvasd József Attilához köthető irodalmi művet. Nemcsak a költő életművének elemzése érdekel bennünket hanem az utóélet a kultuszképződés megannyi jelensége is. így aztán etküldtUnk egy salgótarjánit Párizsba (Gáspár István Gábor), hogy ott keresse meg József Attila nyomát. Holott elég lelt volna elmennie Forgách-telepre. a város peremére, mert mint Bozó Gyula ltja. látták ott József Attilák Éppúgy, mint Petőfit 1849 után... A kulhwzképzödés lelki alapjai koroktól függetlenül léteznek. Feltűnhet, hogy Konczck József egyre gyakrabban van jelen a lap hasábjain. Nem véletlen, hiszen a Kiírnak egykori tagja mára már nagyon súlyos, meghatározó életművet alkotóik amelyből szívesen válogatunk. Nem szólva arról, hogy visszatért szülőföldjére. Magyamindorba, s így Nógrád megye jelenkori irodalmi értékei ismét gazdagodtak. Van egy bekeretezett nevünk is, Jasper Gyuláé. Április ekjén hunyt cL A költészet művelését újrakezdő költő, akit szereltünk volna lapunkhoz kötni de már ez hiába való remény. Veres Jánosra is emlékezünk, a rimaszombati költőre, aki talán még mindig nincs megfelelő helyen az irodalomtörténetben, pedig életműve értékes része e tájnak, s a Palóc rmafonnrík dmú verse valóban különleges alkotás. A körülöttünk változó világra most is többen hívják fel a figyelmünket. Pékár István, aki a Duna televízióból hazaiért szülőföldjére. Herencsénybe. szinte megszállottan próbálja megmenteni mindazt, ami a palóc kultúrából, jellegből megmaradt. Nagy álmai vannak, itt a helye közöttünk. Boros Sándor tanulmánya tavaly október 25-én hangzóit el előadás tormájában Salgótarjánban, a múzeumban, azon a konferencián, amelyen Salgótarján és Nógrád megye hatvanas évekbeli kulturális életéről tanácskoztak. (Az előadások anyaga hamarosan megjelenik kötet alakban is!) Sok-sok fiatalt közlünk most először, akik részben nógrádiak, részben az ország más tájairól valók. Egyetemisták, frissen diplomázottak, tehetségesek. Majd az idő eldönti mi lesz velük. Jakab Gabriella mindenesetre szerencsésen startol, hiszen szakdolgozata írása közben megtalálta Béray Károly eleddig ismeretlen dráma-fordítását Megjegyzendő, hogy az egyes számunkban is közöltünk pályakezdőt Kovács Erzsébet személyében, akinek Balassiről- Riiruyról szóló írását az Iroáalomismcrct számira Kovács Sándor Iván gondozta óvd figyelemmel. De mi lapunkban is közöltük, mert végül is egy salgótarjáni fiatalnak az igazi indulása mégiscsak a Paiúcfihihti?. köthető Éppen itt tartottam a jegyzet Írásában, amikor csörgött a telefon, s a toll kiesett a kezemből és mélyen belefúródott a földbe... Dr. Horváth István, hatvanöt évesen elhunyt. A szó megszakad, a szív lassabban dobog: lapunk 16- szerkesztője volt egy ideig, történész, szépírő, közéleti személyiség. Most még nem tudunk mit mondani, majd visszatérünk a harmadik számban hozzá. A most készülő Csohány emlékszámunkban, amely az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg szerepel majd utolsó írása, melyet lapunknak adott. (p. m.) 270
