Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2017. Tanulmányok a 70 éves Praznovszky Mihály tiszteletére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 40. (Salgótarján, 2017)

Irodalomtörténet - Sípos Lajos: Az értékek múlandósága – Babits Mihály és a 19. század magyar irodalma

zium önképzőkörének tagja- és rövid ideig alelnökeként - Mikes Kelemenről és Vörösmarty Mihály nyelvezetéről tartott előadást, az utóbbi esetben a korszak várakozását jobban kielégítő „hazafiság”, „honszeretet”, „honfibú” taglalása helyett." Egyetemistaként a magyar recepcióban csak később bekerült Turgenyev, Thackeray, Baudelaire, Dosztojevszkij, majd Nietzsche, Poe, Anatole France, Ibsen, Tolsztoj és Flaubert „hatottak rá”.11 12 Bár A szakvizsgálati folyamodáshoz kívánt önéletrajz impúrumában azt írta, „Jókai olvasása a népiesek bámulásához, majd a nemzeti költőkhöz” vezette, akiket „ gyermekkora óta ismert”13, ennek azonban nincs nyoma az 1890-1906 közötti levelekben. A „nagy mesélő” nevét vagy művének címét nem írta le 1905-ig. A Szeged és Vidéke című napilap kritikusaként „amerikai párbajos Jókai”-t emlegetett. Az aranyemberről csak ennyit írt: „már csak a gyerekek élvezik”. Henri Bernstein Sámson című darabjának recenziójában, pár nappal később, a Jókai-hősöket a „karzat” kívánalmai között sorolta föl. 1910. április 1-jén a Nyugatban Oláh Gábor Korunk hőse című verses regényéről szólva a 19. századi romantikus francia irodalom világához kapcsolva emlegette a korszak hivatalos-kedvenc magyar íróját. Ugyanott egy hónappal később egyetértőig idézte Péterfy Jenőt, aki Kemény Zsigmondot „többre becsülte” a „nemzet írójá”-nál.14

Ugyanez lett a sorsa a „nép-nemzeti”-nek emlegetett magyar irodalom többi alakjának is. Az 1890-1906 közötti levelekben nem írta le a mindenkori március 15-ikék és október 6-ikák „kötelező” szerzőinek: Tompa Mihálynak, Tóth Lőrincnek, Czuczor Gergelynek, Sárközi Gyulának és az 1850-es 1860-as években született Kozma Andornak, Váradi Antalnak, Zemplényi Árpádnak, Szabolcska Mihálynak, Sas Edének, Endrődi Sándornak a nevét sem. Az 1900-1911-ben készült esszékben, tanulmányokban, kritikákban egyetlen egyszer sem utalt az 1836-ban alakult Kisfaludy- és az 1867-ben megszervezett Petőfi Társaságra sem. A 19. századi magyar poézisről, az ő Nyugatos nemzedékét közvetlenül megelőző 19. századi magyar költészetről végig lesújtó véleménye volt. „A Váradi Antalok és Ábrányi Emilek kora volt ez, másfelől a Szabolcskáké és Pósáké. Nekünk szigorú fiataloknak - írta visszaemlékezve egyetemi hallgató korukra A mai Vörösmarty című tanulmányában 1935-ben - nagyon sommás ítéletünk volt erről az egész korabeli költészetről. Nem volt ez a mi szemünkben más, mint üres szónoklat vagy útszéli érzelgés. Egyik oldalon a frázis, a másikon a nóta! De a közönség általában el is szokott már attól, hogy versben mást is keressen, mint frázist vagy nótát. [...] Verset legfeljebb szavalni vagy dalolni lehetett. S átlag ízlés nem tett különbséget: Petőfi is csak nóta volt, és Vörösmarty is csak szavalmány [,..]”1S

Petőfi és Vörösmarty nevének emlegetésénél azonban érdemes egy pillanatra megállni.

Elgondolkoztató, hogy Petőfi „apoteózisa” közben, a budapesti egyetemen költőnek készülő, olvasmányaikat, eszményeiket egymásnak folyamatosan megíró Babits Mihály,

11 BABITS Mihály, Esszék, tanulmányok, kritikák 1890-1911, s.a.r. HIBSCH Sándor, PIENTÁK Attila, Bp., Argumentum Kiadó, 2009, 497-499.

12 BABITS Mihály, „Itt a halk és komoly beszéd ideje.”Interjúk, nyilatkozatok, vallomások, i.m., 6-9.

13 Uo., 6.

14 BABITS Mihály, Esszék, tanulmányok, kritikák, i.m. 152-153, 157, 282, 303.

15 BABITS Mihály, Esszék, tanulmányok, s.a.r BELLA György, Bp., Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978, II, 483.

222