Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Régészet - Péntek Attila: A Cserhát-hegység és az Ipoly-völgy levéleszközös lelőhelyeinek topográfiája
A jelentős nehézséget önmagában nem az a tény jelenti, hogy ezeknek a ma olyan „divatos” kérdéseknek a tárgyalása a hazai paleolitikus lelőhelyekkel kapcsolatban még csak alapjaiban történt meg. Sokkal inkább az, hogy a tanulmányunkban vizsgált területre és időszakra vonatkozóan, a hazai lelőhelyek tekintetében általunk relevánsnak tekintett elméletek, modellek a sokak által megkérdőjelezett hatáskörű, érvényességű etnoarcheológiai párhuzamok mellett elsődlegesen korszerű módszerekkel végzett ásatások által feltárt lelőhelyek leletanyagain és összefüggésein alapulnak. Ezekhez viszonyítva a rendelkezésre álló bőséges szakirodalomban mennyiségileg mégis igen elenyészőek a felszíni gyűjtésekből származó leletanyagokon alapuló elméleti tanulmányok. Komoly kihívás ugyanis, hogy ezek esetében többnyire csupán a paleolitikus életforma egyetlen összetevője, nevezetesen a pattintott kőegyüttes alapján kell(ene) bonyolult kulturális és szociológiai összefüggésekre választ adni. 2.1. Topográfiai adottságok Egy adott terület topográfiai adottságai, orográfiai sajátosságai közül nyilvánvalóan az élelembeszerzéshez, tehát közvetlen módon a vadászathoz, illetve a gyűjtögetéshez kapcsolódó szempontok a legfontosabbak. Ezek közül a tényezők közül az elsődlegesnek tekintett létfenntartási aktivitáshoz, a vadászathoz kapcsolódó topográfiai adottságokat, a lelőhely földrajzi, geomorfológiai elhelyezkedését emelnénk ki. Az olyan tényezőket mint az adott terület vízföldrajzi adottsága, sajátossága vagy a terület talajviszonyai, vizsgálatunk szempontjából inkább másodlagos, közvetett hatásúaknak tekintjük. Ezek a tényezők ugyan alapvetően befolyásolják egy adott terület felszíni formáinak kialakulását, de néhány kivételtől eltekintve (relatív relief, lejtőszögek, lejtőkitettség, a lelőhely távolsága a legközelebbi vízforrástól) nem számszerűsíthetők. Ennek folytán az egyes lelőhelyek vonatkozásában a topográfiai kérdéskör jelenlegi vizsgálati szakaszában csak az abszolút tengerszint feletti magasságot és a legközelebbi völgytalphoz, völgyfenékhez viszonyított relatív magasságot említjük, attól függetlenül, hogy aktív folyóvízzel rendelkező vagy száraz, aszóvölgyről van- e szó. A fenti, számokkal kifejezhető adatok egy adott lelőhely esetében nagy mértékben függenek a vizsgált terület völgyhálózatának és medencéinek általános jellegétől, és kapcsolódnak a reliefenergia fogalmához is. Ez utóbbi fogalom az egységnyi területre vonatkozó relatív felszíni magasságkülönbséget, tehát az adott térrész legalacsonyabban és legmagasabban fekvő pontja közötti magasságkülönbséget jelenti. Különösen a Cserhát-hegyég területére igen jellemzőek az aszimmetrikus keresztmetszetű völgyek, amelyek két oldalán eltérőek a lejtésviszonyok. Az egyik oldalon lan- kásabb a lejtő, amelyet esetleg vastagabb lösztakaró fed, míg a másik oldalon a lejtő me- redekebb, és hiányzik róla a lösz, a fedőhegység kőzetei vagy az eruptív kőzetek bukkannak elő. A meredek lejtőkön igen magas a letárolás mértéke. A meredek lejtők az aszimmetrikus völgyekkel kapcsolatban a legkülönbözőbb expozícióval, égtáj szerinti lejtőkitettséggel fordulnak elő, így kialakulásukban számos folyamat játszott szerepet. A periglaciális területeken kifejlődött K-Ny-i irányú völgyek D-i lejtőin sokkal erősebb volt a szoliflukció, a talajfolyás, így a D-i lejtők hajlásszöge kisebb lett, az É-iak pedig meredekek maradtak. Ezeket nevezzük szoliflukciós-korráziós völgyeknek. A nagyon meredek lejtők egy része azonban csak a Würm eljegesedés végén, esetleg az ó-holocénban, az erős periglaciális lepusztulási folyamatok befejeződése után, fiatal tektonikus mozgások révén alakult ki. (LÁNG 1967:54-58) 215
