Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Régészet - Péntek Attila: A Cserhát-hegység és az Ipoly-völgy levéleszközös lelőhelyeinek topográfiája
A többnyire aszimmetrikus keresztmetszetű, félreeső mellékvölgyek, zsákvölgyek jelentőségét a középső paleolitikus jellegű iparok lelőhelyeinek esetében már több helyen említettük. Ez a jelenség nem csak a Cserhát-hegység területén figyelhető meg (MARKÓ 2007; 2009; 2012; PÉNTEK, ZANDLER 2013a; 2013b), hanem jellemzi az Ipoly-völgyben lévő Hont-Csitár (Molnár-hegy) (ZANDLER 2010) és Hont-Babat (ZANDLER 2012a) lelőhelyeket, valamint az Eger környéki lelőhelyek többségét is (ZANDLER 2006; 2012b). A paleolitikus viszonyokra értelemszerűen csak korlátozott módon alkalmazható etnoarcheológiai adatok alapján valószínűsíthető azonban, hogy a zsákvölgyek is, mint topográfiai „neuralgikus pontok” a vadászati stratégiában játszottak szerepet. Az efemer (rövid ideig használt, lakott) vadásztábor jellegű leletkoncentrációk gyakran ezek közelében találhatók, ezek a zsákvölgyek ugyanis nagyon alkalmasak a magyar nyelvre nehezen lefordítható “head them off at the pass”, lerövidítéses, elébevágásos vadászati stratégia alkalmazására. A stratégia lényege az állatok beterelése egy szűk, számukra kevés mozgásteret biztosító területre az ott várakozó vadászok felé, akik számára az állatok elejtése így jelentősen leegyszerűsödik (BAALES 1999:70-71; BANG-ANDERSEN 2008:66; CARR 2012:90-104). A stratégia egyformán hatékonyan alkalmazható akár egyedi vagy csoportjuktól leszakadt különálló állatok, akár a klasszikus értelemben vett csordaképző állatok vadászatára is. A Déli-Kaukázus középső és felső paleolitikus lelőhelyeinek kapcsán nagymértékben azonos vadászati stratégiák alkalmazását igazolták: „The analyses demonstrate that Neanderthals and modem humans practiced largely identical hunting tactics and that the two populations were equally and independently capable of acquiring and expbiting critical biogeographical information pertaining to resource availability and animal behavior. ” (ADLER et al. 2006:1). Nem meglepő tehát, hogy Kantábria (Észak-Spanyolország) késői felső paleolitikumának megtelepülési rendszerével kapcsolatos tanulmányában L. G. Straus a rénszarvas, bölény és vadló vadászatával kapcsolatban a következőket írja: „All three species can be hunted in large numbers through the use of drives, particularly taking advantage of topographic features such as waterbodies, escarpments, narrow valleys, etc." (STRAUS 1986:330). 2.2. Paleoökológiai, őskörnyezettani körülmények Nem problémamentes a vizsgált területre és időszakra vonatkozóan a paleoökológiai, őskörnyezettani körülmények rekonstruálása, amelyek közvetlen módon kapcsolódnak a vadászathoz. Egy adott terület vízföldrajzi adottságainak az összessége, lényegesen befolyá- sol(hat)ja a vadászat jellegét, az alkalmazott vadászati stratégiákat. Alapvetően kihat (hat) a vadászat eredményességére is azon keresztül, hogy a nem állandó vízforrással rendelkező, az időszakosan egyenetlen táplálkozási lánccal jellemezhető területek állatállománya általában kisebb. A vizsgált terület felszíni formálódása ugyan jóval korábban lezárult, de a korabeli vízrajzi helyzetet a témára vonatkozó részletes természettudományos vizsgálatok hiányában nem tudjuk rekonstruálni. Feltételezésünk alapjául szolgálhat, ha elfogadjuk a jelenlegi vízrajzi helyzetnek, a terület adott folyóvíz hálózatának a vizsgált időszakban való meglétét. Az Északi-középhegység környezeti rekonstrukciójára vonatkozóan történtek részleges kísérletek, amelyek eredményeinek egy része alkalmazható lehet a vizsgált területet illetően is. (KERTÉSZ, SÜMEGI 1999) A középső Weichsel glaciális vagy pleniglaciális A és B (75.000-15.000 BP) a korábbi klasszikus felosztásban a Würm 2 és Würm 3 stadiálisoknak és a Würm 2/3 inter216
