Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)
Néprajz - Molnár Ildikó: Hollókő gazdasági változásai az elmúlt másfél évszázadban, különös tekintettel a Világörökségi cím elnyerése utáni időszakban
rozs, lévén kicsit igénytelenebb növény, már jobban megterem ezen vidéken. Magja és szalmája egyaránt felhasználásra került, hiszen utóbbiból készítették a falu házainak tetőzetét. A rozsszalmából rakott zsúptetőnél elengedhetetlen a jó minőségű magas rozs, egy-egy „babka” megkötéséhez 180 cm hosszú szárú szalmára volt szükség. A hollókőiek, amint elkezdték a sovány földjeiket megművelni, trágyázni és gondozni, „a föld is kövérebb lett, mindjárt megtermett rajta minden’’.3 A helybéliek visszaemlékezéseiből kiderül, ahogy Manga János felgyűjtötte, hogy „akkor tudtunk valamire vergődni, amikor megszűnt az ugar, és azt is bevethettük búzával vagy lucernával, herével Akkor a búza eladására is jutott és több marhát tarthattunk. ’4 A búzát legszívesebben a pihentetett földbe, az ugar után vetették. Ezt a munkát jobbára ősszel végezték, a magokat az előzetesen három alkalommal (ősz, tavasz, nyár) felszántott, megtrágyázott, megboronált földbe tették. Ezzel szemben az árpa és a zab vetési ideje tavaszra esett. A búzából kétféle volt ismert és elterjedt ezen a vidéken: az őszi és a tavaszi búza. A tön- kölyt, kölest a 20. század elején már nem termesztették, zabot is csak a lovas gazda vetett. Az árpa egy részét azonban eladták, a másik részét pedig takarmányként megetették a szarvasmarhákkal. A vetéshez igen sok babona és hiedelem kapcsolódott. A helyiek azt tartották, hogyha szeptember 1-jéhez legközelebb eső holdtölte után kezdtek el vetni, pénteken nem vetettek, mert az szerencséüenséget hozhatott a termésre. Egy másik hiedelmük szerint, ha a vetést nagyon megszállták a madarak, akkor a földet meztelenül kellett megkerülni. A gabona vetését általában kézzel végezték, mivel a falu határában lévő lankás földekre a vetőgépet nem tudták felszállítani. A mag vetése után faboronával boronálták el a földet. A betakarítás ismert elnevezése az aratás volt. A nagycsaládok ilyenkor összefogtak, kalákákba szerveződtek, és közös erővel takarították be a termést. Elől kaszával Kendemyüvés Hollókő határában. Manga János felvétele, 1949. PMF: 1148. 3 PMNA 280 4 MANGA J. 1979. 86p. 301
