Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)
Művészettörténet - K. Peák Ildikó: „Concerto bizarro” – Gulácsy Lajos utolsó alkotásai a Mihályfi-gyűjteményben
lyozott, mintha egy hatalmas szélroham fújna keresztül a művön, mely szinte derékba dönü meg az ijedt tekintetű figurákat. Ezek a kétségbeesett arcú, szélfútta, diagonálisan megdőlt, gyökértelen emberalakok Gulácsy legutolsó rajzain szerepelnek majd ismét. Az ember természetes, függőleges testhelyzetéből kibillent figurák az alkotó elme végső elbizonytalanodásáról vallanak, egy olyan személyiségről, amely már nincs birtokában a realitásoknak, a rajzolt alakok kétségbeesése a művész kétségbeesését tükrözik, aki hasztalan próbál megkapaszkodni a valóság romjain. Mintha előttünk fújná el a szél Gulácsy 1912-ben született tanulmányrajzán a tonzú- rás szerzetest s mögötte jobbra a szárnyasnak tűnő figurát, talán angyalt. Jobbra lent félelemtől tágra nyílt szemű, köpenyes félalak látható, háromszögű sapkáján - amely lehetne püspöksüveg is - kereszt. Mellette a mélyből sötét tekintetű fejek emelkednek ki, melyek mintha lehúznák magukhoz a rémült félalakot. A háttér jelzetíen, nincs már mosolygó virágoskert, az üres, szélfútta tér még fokozza a fenyegetettség érzését. A rajz, bár versillusztráció előtanulmánya, az alkotóról vall, a lassan megsemmisülő én rettegéséről. Hasonlóan szorongató egyébként a hangulata a Szíj Béla által közölt kész, színezett változatnak is, amely kidolgozottabb, a figurák felismerhetőbbek s körvonalaik határozot- tabbak, jobban idézik a közönség számára ismert Gulácsyt. A Kámzsás festő strófái című kötethez készült tanulmányrajzot valószínűleg még maga a gyűjtő, Mihályfi Ernő tetette egy pasz- partúba egy másik kis ceruzarajzzal, amely a Bohócok címet viseli (ltsz.: 81.209 b). A szintén 1912-ben keletkezett, mára erősen megsárgult rajzon négy figurát látunk. Testük jelzésszerű, csupán kettejükön ismerhetjük fel a mindenkori bohócruha hatalmas gombjait. Előttük a jobb alsó sarokban asztalkán, nyitott könyv látszik. Nem a cirkuszok gyerekvidító bohócai ezek, hanem inkább fenyegető, nyomasztó figurák. Az előtérben, az asztal mögött álló alak kezében kard van, arca furcsa fintorba torzul, süvegén kereszt látható - attribútumai nem a bohócruha hagyományos kellékei. A mögötte álló alak fejét mintha ijedtében behúzná, szája sikolyra, vagy haragos kiáltásra nyílik, háta mögött talányos vigyorú, sapkás fej bámul minket. A bal alsó sarokban lefittyedt ajkú alak lesi gyanakvó arccal a többieket. Nem vidám mulattatókról szól ez a rajz, melynek hangulata végtelenül nyomasztó. A háromszög kompozícióba rendezett négy figura mintha szellemként a semmiből merülne fel elénk. A jelzetlen háttér is ezt a hangulatot erősíti, a jobbra látható karószerű tárgyak fenyegetőnek tűnnek, az előtérben lent megismétlődik a kereszt motívum. Különös látomás ez szorongásról és bizonytalanságról. A bohóc egyébként - hasonló összefüggésben - előbukkan Gulácsy egy már 1914-15-ben keletkezett Guerra (vagyis Háború) című, színezett ceruzarajzán, melyet a Magyar Nemzeti Galéria őriz, s melyen bohócsipkás, komor tekintetű férfiarc mered a semmibe, a háttérben apró, csak körvonallal jelölt figurák láthatók. Úgy tűnik, Gulácsy késői szimbólumvilágában a bohóc a gyászt, a félelmet, a szorongást jelöli. 235
