Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)
Történelemtudomány - Nickel Réka: A „Rimai” identitás kialakulása/kialakítása a salgótarjáni acélgyári kolónián
NEOGRAD 2011 • A NÓGRÁD MEGYÉÜL! MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXV. Aztán a leventék hazaárulóknak voltak megbélyegezve... már nem nagyon volt róluk szabad beszélni. Most már végre minden évben megemlékeznek róluk. ”69 A kolónián élők kötődtek a gyárhoz és legalább annyira függtek is tőle. Jó munkásnak lenni egyet jelentett a létbiztonsággal, a békés nyugdíjas évekkel, de aki kikerült a „rendszerből” szinte földönfutóvá vált, elvesztette megélhetését és az otthonát is. Érthető volt tehát, hogy mindenki igyekezet maximális teljesítményt nyújtani és minden tekintetben megfelelni az elvárásoknak. Külön érdekesség az igazgatósági ügyek között az a számos előterjesztés, amelyekben nyugdíjba vonuló munkásoknak, illetve alkalmazottaknak, avagy özvegyen maradt asszonyaiknak szavaznak meg külön juttatásokat az elvégzett munka tükrében. A vállalat vezetősége igyekezett minden téren megbecsüléséről biztosítani leghűségesebb szakembereit. „Műszaki vezérigazgató úr jelenti, hogy a Salgótarjánban egy szerencsétlenség folytán elhalt [...] Öntvénymester özvegye minden segély nélkül maradt, miután férje már előrehaladott koránál fogva a társládának tagja nem lehetett; részére is évi segély engedélyezését hozza javaslatba. Az igazgatóság [...] részére évi 300 korona segélyt engedélyez. ”70 Egy másik esetben a főmesternek 40 évnyi szolgálat után 900 Korona évi nyugdíja lett volna a társládától, azonban ez az igazgatóság szerint nem állt arányban azon szolgálatokkal, melyeket a Rimának tett, ezért évi 1000 Korona kegydíjat engedélyeztek neki, az üzleti számla terhére.71 Rimainak lenni többet jelentett jólétnél, létbiztonságnál és az ezekből fakadó bohém, polgárias, jókedvű életszemléletnél. A külső szemlélő által rátartinak aposztrofált „keménygalléros” magatartás mögött többek között teljes körű garancia állt az illető személyét, becsületét és hitelképességét illetőleg. „A Rima dolgozóit az egész városban tisztelték (talán irigyelték is), a gyár garanciát, megbízhatóságot adott. Anyám elmondása alapján egy olyan megtörtént esetet mondok el, ami ezt bizonyítja. Fiatal házasok voltak, amikor a bútorüzlet előtt a kirakatban lévő bútorokat nézegették. Észrevette a kereskedő őket és beinvitálta az üzletbe, hogy nézzék meg az egész készletet. Egy szobabútor nagyon tetszett nekik, a kereskedő felkínálta, hogy ha tetszik, vigyék el. Szüleim közölték, hogy nem vásárlási szándékkal jöttek, mellesleg pénzük sincs bútorvásárlásra. Mire a kerekedő azt válaszolta: Ő nem kérdezte azt, hogy van-e pénzük, ha tetszik a bútor és el akarják vinni, már jön is a lovasplató és szállítják. Az, hogy apám a Rimánál dolgozott, a kereskedőnek ez garancia volt, hogy a bútor ellenértékét megkapja. ”72 69 Részlet a H.H.-val 2011-ben készített interjúból. 70 MÓL Jegyzőkönyvek a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. igazgatósági ügyeiről 1904—1908, 1909-1910, 1911-1915, 1916-1917, doboz: 46758, folio 360. 71 u.o. folio 443. 72 Idézet K.K. leveléből. 73