Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)
Történelemtudomány - Nickel Réka: A „Rimai” identitás kialakulása/kialakítása a salgótarjáni acélgyári kolónián
NEOGRAD 2011 • A NÓGRÁD MEGYEI jL L MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXV. Elmondható, hogy az acélgyáriak zárt közösségben éltek, általában egymás között is házasodtak. A város többi részében élő lányok úgy álmodoztak acélgyári férjről, mint a lottó főnyereményről. Nehezen engedtek be maguk közé idegent, mindenki igyekezett rimái berkeken belül kiházasítani gyermekét. Egy különlegesnek számító történet a bányától hozott menyasszony megérkezéséről szól: „Amikor hozták az acélgyárhoz az áj asszonyt, mindenki kint volt az utcán és nézte, hogy milyen féle a feleség. A kocsira fel volt pakolva a bútor, az volt a minimum, hogy legyen rajta egy teljes szobabútor, meg egy konyhabútor. ”73 A szocialista ideológia igyekezett a mindenkori munkásságot általánosan ateistának bélyegezni, illetve mindenfajta vallásosságot a hatalom erőszakos kényszerítéseként aposztrofálni. Az általános, eredendő ateizmus a kezdeti időkben már csak azért is kizárt volt, mert a munkásság nem heterogén származása révén számos, a paraszti sorból felkerült embert tömörített magába, akik általában véve mind erőteljes vallásos mentalitással bírtak. Eric Hobsbawm a munkások szertartásosságában azt vélte felfedezni, hogy a vallásnak a nagyipari munka életmódszervező keretein belül egyre kisebb szerepet tulajdonítottak.74 Sok helyen a vallási élet visszaszorulását a váltóműszakos munkarendre vezették vissza, mivel a váltóműszakos dolgozó az ünnepeket gyakran kénytelen volt a munkahelyén tölteni, így ez számára átlagos munkanappá süllyedt vissza.75 Mindezen folyamatokat természetesen nagyban befolyásolta a vállalat vezetőségének valláshoz való hozzáállása, amely korszakonként eltérő volt. Interjúalanyaim valamennyien úgy emlékeztek vissza, hogy az 1930—40-es években a vallásosság általánosan elvárt volt a kolónián. „Úgy mondhatni, hogy kötelező volt valamelyik egyházhoz tartozni. Ezt a mesterek is figyelték, ki nem jár templomba, a súlyosan mulasztókat figyelmeztették. A gyári dolgozóknak fizetésükből levontak egy ún. ’párbér’ elnevezésű összeget, amit a területi egyházaknak adtak át. ”76 Mindennek oka valóban az a munkásokkal szembeni általános elvárás volt, hogy vallásos életet éljenek. Az ország számos pontján kimondottan hátráltatta a valláshoz való közelkerülést a vállalatok, illetve a hatalom általi kötelezés. Az ezen eljárás ellen ágáló újságcikkek csokrát gyűjtötte össze R. Nagy József.77 Adatközlőim a vallási ünnepekre szívesen emlékeztek vissza. Minden nagyobb ünnepet egy kis „rimái színezettel” éltek meg. A legjellegzetesebb acélgyári val73 Részlet a J.J-vel 2011-ben készített interjúból. 74 Hobsbawm, 1992. 137—138. 75 U.o. 175. 76 G.G. kérdőívre adott válasza. 77 R. Nagy, 2010. 171. 74
