Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)

Történelemtudomány - Racs Csaba: Salgótarján településföldrajza az 1870-es évek és 1944 között

NEOGRAD 2011 • A NÓGRÁD MEGYEUjLL MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXV.

óit a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál intézte.60 A hasonló vállalatoktól eredő tőkebefektetések kamatai pedig szintúgy hiányoztak a helyi pénzügyekből, mint a helyi tőkefelhalmozódás „koronái”. A Salgótarjáni Takarékpénztár és a Salgótarjáni Népbank legnagyobb ügyfele maga a nagyközség volt; 1908-tól a két pénzintézetnél fele-fele arányban helyezte el a községi vagyont.61

A szakirodalom alapján úgy tűnik, hogy az ipari városok urbanizációs jellege elmaradt a vártnál, akkor is, ha a nagyipar gyakran telepedett meg olyan településeken, melyek korábban községként léteztek, mint Salgótarján is. Ezek inkább a nagyiparnak kölcsönöztek egyfajta vidéki színezetet.62 A modernizáció korántsem egyenlő a fejlettséggel, mely érvényes a modernizáció „lázában égő” „város- süvölvényekben” is, közli Beluszky Pál és Győri Róbert.63 Ezért is érdekes kérdés a várost teremtő iparvállalatok és települések „önkormányzatainak” kapcsolata, mely problémafelvetés létezéséről tudunk, kifejtése azonban további „empirikus” kutatásokat igényelne. Az ún. „growth machine” és a „urban regime” elméletek a gazdasági szektor és a gazdasági szereplők szerepét hangsúlyozzák. A Clarence N. Stone nevéhez köthető urban regime modell tézisei közé tartozik, hogy a „vá60 A „Rima” pénzügypolitikájáról Vass, 2003. 135—158.

Salgótarján Nagyközség Képviselő-testületi jegyzőkönyvei 1908. Nógrád Megyei Levéltár (NML). V. 171 /a

61 A település bevételei 1908-ban jelentősen elmaradtak Losonc és valamelyest Balassagyarmat teljesítménye mögött. Losonc ekkor 506 830 korona, Balassagyarmat 166 621 korona, míg Salgótarján 144 344 korona bevétellel számolhatott. (Tóth, 2000. 69-70., Salgótarján Nagyközség Képviselő-testületi jegyzőkönyvei 1909. NML. V. 171/a)

62 A nagyközség bevételei tervezése során számolhatott közigazgatási (községi pótadó, vásárjog haszonbérlet, rét haszonbérlet, vadászati jog haszonbérlet), „belrendűi” (közvágóhíd használata, marha és hús szemlészeti díjak, községi kötelékbe felvételi díjak, adóvégrehajtási költségek, mérési díjak), illetve átfutó (községi közmunka, tűzvédadó, adómegtérítések a bérlőktől, állami széntelep költségei megtérítéséből) stb. forrásokkal. A nagyközségek többségéhez hasonlósan a legfontosabb bevételi forrás a községi pótadó volt, a pótadó kulcs településünkön az 1890- es években jellemző 25% körüli értékekről a századfordulóig 42—48%-ra, majd 1905-re 69%- ra emelkedett. (Salgótarján Nagyközség Képviselő-testületi jegyzőkönyvei 1890, 1900, 1905. NML. V. 171/a)

63 A pótadó mértékének elszabadulása ugyanakkor egyre nagyobb terhet jelentett az adófizetők számára, a 19. század végétől rendszeresen jelentkeznek a salgótarjáni pénztári kimutatásokban a pótadóból származó hátralékok. Összességében azonban a nagyközségek között magasnak mondható bevétellel számolhatott ebből a forrásból. 1899 és 1908 között átlagosan 97 079 korona folyt be a helyi költségvetésbe. (Községeink háztartása az 1908. évben)

62 (Gyáni, 1997. 15—17.) A mindennapok tekintetében mindez fordítva is igaz. A falusi munkáskolóniák kulturális antropológiai vizsgálatát lásd R. Nagy, 2010.

63 Beluszky—Győri, 2005. 74.

20