Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)
Történelemtudomány - Kazareczki Noémi: „A mezőváros szolgálatában” Városi identitástudat egy szécsényi hivatalnok dinasztia történetének tükrében
NEOGRAD 2011 • A NÓGRÁD MEGYEI UZEUMOK ÉVKÖNYVÉ XXXV. „A MEZŐVÁROS SZOLGÁLATÁBAN” VÁROSI IDENTITÁSTUDAT EGY SZÉCSÉNYI HIVATALNOK DINASZTIA TÖRTÉNETÉNEK TÜKRÉBEN KAZARECZK1 NOÉMI A nagy múltú Szécsény mezővárosának évszázadokon átívelő történelmi eseményeinek csak lényegesebb pontjait említeném az alábbiakban, mivel jelen tanulmány egy a 19. század utolsó harmadában Szécsénybe települt testvérpár és leszármazottainak tevékenységét, életútját mutatja be a teljesség igénye nélkül. A Kacsics nemzetségből származó Szécsényi Tamás szerzi meg a mezővárosi kiváltságot Szécsény számára 1334-ben. Ugyancsak ő telepítette ide a ferenceseket és létesített számukra kolostort 1332-ben. A palánkkal és sánccal megerősített mezővárost 1552-ben bevették a törökök, s csak 1593-ban szabadult fel egészen 1663-ig. Ekkor ismét török kézre került, 1683-ban Sobieski János lengyel király szabadította fel végleg a várost. Ekkor majdnem elnéptelenedett a pusztító pestisjárvány miatt, s csak az 1690-es évektől kezdve települt újra be Koháry István, Szécsény birtokosának és Bárkányi János szerzetesnek köszönhetően. Az 1705. szeptember 12. és október 3. között zajló országgyűlés a Rákóczi szabadságharc egyik legfontosabb országgyűlése volt. Ebben az évszázadban gyors fejlődésnek indult a város - több bolt, vendégház, s elsőként a megyében itt épült fel az első gyógyszertár 1740-ben. Ezekből a jelentős történelmi eseményekből merítette a lakosság az identitástudatát a következő évszázadokban. A 19. században azonban lemaradt a fejlődésben Salgótarján és Losonc mögött, végül 1886-ban elvesztette városi rangját is, mely leminősítést a település büszke lakossága nehezen tudott elfogadni,1 ezért a nagyközség, „Nagy-Szécsény” megnevezést használták. A nagyközség lakosainak száma 1911-ben 4224 fő volt. Társadalmát illetően a lakosság háromnegyede földművelő, s egynegyedét tette ki a kereskedői, közalkalmazotti és egyéb foglalkozású réteg. Járási főszolgabírósággal rendelkezett, ahol 10 fő dolgozott, a községi apparátusban 11 -en dolgoztak. A katolikus, evangélikus és izraelita egyházak mind iskolákat tartottak fenn. Működött óvoda, az egészségügyről járási orvosok és egy gyógyszerész gondoskodott. Volt postahivatal, és három pénzintézet is.1 2 1 Egy évszázadot kellett várni, még 1986-ban ismét városi rangra emelték. 2 Putz, 1983, 35-36. 127
