Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2010 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 34. (Salgótarján, 2011)
Történelem - Racs Csaba: A falakon innen, a sorompón túl – A város olvasata egy „munkásnő” narratív konsrukciójában
NEOGRAD 2010 • A NÓGRÁD MEGYEULL MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXIV, konstrukciójában gyakran szomszédokkal, közeli ismerősökkel megesett történetekként közli őket, melyeket az ember másról szívesen elmond, önmagával kapcsolatban azonban eltitkol.69 „De ha történetesen egy acélgyári fiú elkezdett valahol üveggyári lánynak (...) háta Csekonics bárót nem fogadták úgy, mint egy acélgyári fiút így a sorompón lefelé. Fantasztikus nagy (...) megbecsülésbe volt részük (...) az acélgyári fiúknak. Azokat nagyon-nagyon fogták volna. Szenzációs volt (...) ő elment, megismerkedett nemtom egy üveggyári lánnyal-e, vagy bánya- kolóniai lánnyal, lényeg az, hogy a sorompón kívüli lánnyal megismerkedett, és nagyon tetszettek egymásnak. És amikor a lány elvitte, hogy hazaviszi őt ugye a szülőkhöz, akkor az anyuka megfogta - azt mondja - néki a kabátujját, és kérte, hogy szeretne vele beszélni. És bevitte a szobába, és kinyitotta a szekrényajtót, és mint acélgyári fiúnak ugye, megmutatta azt, hogy má mennyi stafírungja van a lánynak. Tehát ne gondolja azt, hogy teszem föl üveggyári, vagy tűzhelygyári, vagy bányai, hogy akkor ő nincstelen. (...) Szóval első látogatásra megmutatta az anyuka, hogy a lányának milyen az eddig gyűjtött stafírungja. ”70 A „rendes munkástelepként” ábrázolt acélgyári teleppel szemben, ahová lokális identitása köti, a határvonalként71 elválasztó sorompón túli többi városrész lakóit úgy jeleníti meg, „olvassa” ahol az emberek „nincstelenek”, vagy hajlamosak a devianciára. A bányászokkal kapcsolatban visszatérő sztereotípia, hogy „A bányászoknak más hagyományaik voltak (...) /nevet és az alkoholizmusra utaló jellegzetes és mindenki által ismert kézmozdulatot tesz/”.72 Erről tudósít R. Nagy József is.73 Ezzel szemben az acélgyár, melyet ismét paternalista színekben jelenít meg, mindent megtesz a „dolgozók” minőségi szórakozásáért, csak hogy „ne zülljenek” a kocsmákban. Az alkoholellenes diskurzust, mely gyakran szociáldarwinista érveléssel párosult,74 a vállalatok, a kolonizált munkásság szabadidejét ellenőrizni kívánó törekvéseként értelmezem.75 69 Ashplant, 1998. 99—114., Tóth, 2007. 70 Interjú E. Istvánnéval. 2010. december 4. 14. 71 A sorompó bejárás, kétlaki munkások özvegyeivel készített interjúimban is a „kapu és a határ” volt a vágyott munkásléthez. „ Na, volt ott egy sorompó, tudod. Mentek volna oda dolgozni sokan a faluból, de már messziről integettek, hogy forduljanak vissza. Nem kellettek.” Interjú R. G.-nével. 2009. 09. 06. 4. (Karancsberény, 1932) 72 Interjú E. Istvánnéval. 2010. december 18. 4. 73 R. Nagy, 2007. 66-82. 74 Bugajdová, 2006. 285-301. 75 Rosenzweig, 2002. A helytörténeti irodalomban többnyire megmaradnak a vállalatok érvelésének egyszerű adaptálása mellett, mely a munkáság korporativ és askriptív szervezeti formái helyére kívánta helyezni a polgári mintára szervezett önkéntességre épülő egyleteket. Például: Balogh, 2003. 275—283. 72
