Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2010 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 34. (Salgótarján, 2011)
Történelem - Racs Csaba: A falakon innen, a sorompón túl – A város olvasata egy „munkásnő” narratív konsrukciójában
NEOGRAD 2010 • A NÓGRÁD MEGYl^L I mJ^EUMOK ÉVKÖNYVE XXXIV. A nagyszerű, ugyanakkor sajnos tragikusan korán elhunyt Roy Rosenzweig az antropológiai szempont érvényesítése mellett a kocsmákat a munkások „megkülönböztető kultúrájának” részeként elemezte. A kocsma konzervatív és defenzív jellegű intézmény, ahol a hagyományos nemi szerepek, családi szerepek, etnikai tudat, szomszédság, korlátozott foglalkozásbeli mobilitás és kollektivizmus értékei sorjáznak. A kapitalizmus piaci átváltása helyett a kölcsönösség, viszonosság mechanizmusai és a férfiasság mintái, egyenlőség, szolidaritás figyelhető meg.76 Sokkal érdekesebbek a vállalatok teremtette szórakozási formáknál azok a társadalmi folyamatok, melyek mintegy újrateremtik a munkásság megkülönböztető kultúráját (jampec szubkultúra).77 Jelenlegi élethelyzetét az özvegység állapotaként ábrázolja, melyet abból a szempontból jelenít meg, hogy neki kell „managelni” családja problémáit. A téma úgyszintén elhanyagolt a magyarországi társadalomtudományosságban. Az özvegység, melynek lehetősége posztmodern korunkban talán csökkent, de a legtöbb történeti korszakban, főleg a nők számára megélt valóság volt, nem teljesen elfelejtett terepe a történeti kutatásoknak.78 Például Bettina Bradbury a 19. századi Montreal társadalmának szövetéből három özvegy nő útját követi végig, leginkább arra kíváncsi hogyan élték meg özveggyé válásukat és milyen lehetőségeik voltak a kibontakozásra. Az özvegy szerepét 19. századi demográfiai, jogi, társadalmi, kulturális, gazdasági és egyéni tényezők összefüggésében szemléli. Az özvegy nő társadalmi konstrukcióját olyan kulturális kategóriaként értelmezi, mely a különböző társadalmi szereplők kulturális, társadalmi és időbeli jelentés- tartalmakat hordozó interakciói során alakul, melyek lehetővé teszik az egyedülálló nő cselekvési lehetőségeinek és új identitásának elsajátítását, mindez egyfajta tanulási folyamat.79 Alkalmasint „az ősz öregemberek és a magányos özvegyasz- szonyok” a (városi) szegénység szimbólumaivá is válhatnak, ahogy ez a jóléti államokban a 20. században megfigyelhető. Főleg a család határain kívül rekedt, egyedülálló özvegy nő konstrukciója körül kialakult társadalmi diskurzusok figyelemfelhívó hatásúak voltak, és nem mellesleg hozzájárultak a szociális gondoskodás (szociális ellátórendszerek reformja) szélesebb alapokra helyezéséhez az időskor esetében, mely a megfelelő nyugdíjellátás biztosításán túl az idősek orvosi, ápolási, lakhatási (otthonok) szükségleteit is magába foglalta.80 76 Rosenzweig, 2002, 57-64., Az életinterjúkon keresztül ugyanezeket tapasztalta: R. Nagy, 2007. 66-82. 77 Rosenzweig, 2002. Horváth, 2009. 78 Scadron, 1988. 79 Bradbury, 2004. 103-107. 80 Strothers, 2004. 349-351., 373. 73
