A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXI (2007)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - Shah Gabriella: Egy képíró a Varázsvölgyből - Gaál István életútja

tó. Játszanak, bolondoznak az Aranyparton, és iszapot dobálnak a vízben. A Tiszában való fürdőzés jelenete a néző számára egy kissé drámai, felmerül bennünk, hogy valami bizonyára történni fog. De amikor a fiatalok kijönnek a vízből és folytatódik a bolondozás, a füm nézőjét ismét áthatja a fiatalok derűje. Az amatőr fényképész Zoli fotót akar készíteni a csoportról. Összeállnak, és ekkor Vadóc észreveszi, hogy Gabi hiányzik. Elkezdik a keresést. A háttérben szóló rádióból következtethetően déltől egészen estig keresik az eltűnt fiút, de a parton csak a ruháját találják meg. A rendőrségre mennek, és motorcsónakkal folytatódik a keresés. A fiatalok Királyéknál gyűlnek össze. Itt egy különös családi jelenetnek lehetünk tanúi. Laci édesanyja nem ér rá a fiával és annak kétségbeesésével foglalkozni, csak félvállról, a másik szobából kiáltja át (nem is látjuk őt), hogy útközben hallotta, valaki belefulladt a Tiszába. Ugyanez az oda nem figyelés játszódik le másnap, amikor Laci hiába szeretne az esetről beszélni az ugyancsak nagyon elfoglalt édesapjával. Ekkor az anyjához fordul, és azt kérdezi: „- Anya, mondd, mit szóltál volna, ha én fulladok bele a Tiszába? „Édesanyja azzal hárítja el gyorsan a kérdés mély tartalmát: „- Ugyan, fiacskám, mi jut eszedbe? Okos fiú vagy, te nem csinálsz ostobaságot." És már rohan tovább. Velük ellentétesen viselkedik Luja édesanyja, aki már a film elején feltűnik gondoskodásával, mielőtt még kimennének a Tiszához. Amint meghallja, milyen szerencsétlenség történt Gabival, fut a fiához és szeretettel átöleli őt, majd a film végén, a búcsúzáskor még három almát is a zsebébe rak az útra, és anyai tanácsokkal látja el Budapestre induló fiát. A fiúkat és a lányokat barátjuk tragédiája önvizsgálatra kényszeríti: kié a felelősség, hogyan viszonyulnak egymáshoz és a világhoz. Ennek terhe érleli őket felnőtté, s megváltoznak a kapcsolataik is. Vannak köztük, akik szembenéznek lelkiismeretükkel, mások kitérnek előle. Böbe például Kareszt és Vadócot („a satnya kis békát") okolja a történtek miatt. Kareszt azért, mert „mindig az izmait mutogatta, meg a deltáit", Vadócot pedig azért, mert csak játszott Gabi érzelmeivel. Berci jó kis kalandként meséli el a boltban a történteket. Laci rideg racionalitásba temetkezik, így fogalmaz: „A rettenetes az, hogy valaki egyszer csak volt. Nem létezik többé. Nincsen. Megszűnik személyiség lenni. Fiziológiailag egyszerű a magyarázat: vérkeringés, légzés, anyagcsere, stb. De itt van például a felelősség kérdése. Nekünk valamiféle közösségnek kellett lennünk, különben mért éppen mi heten voltunk együtt? Bárhogy is nézem, a személyes etika kérdése továbbra is fennáll. Egzisztál." Érzelemmentesen közelíti meg az esetet, mintha nem is a barátjával történt volna mindez. Luja felcsattan ezekre az érzéketlen mondatokra: „Már megint számtanpéldát fejtesz. És én utálom a magyarázataidat, ahogy az eredmény felett fölényesen mosolyogsz, ahogy mindentudóan továbbállsz.,, Ebben a párbeszédben benne van a racionális és a humán gondolkodásmód különbsége. Legfőképpen Laci mondatában érződik, amikor a művészetet lebecsülve azt mondja Lujának: „- Látom, ideges vagy. Gyúrjál talán egy almát vagy egy körtét. Van itt elég agyag." Vagy amikor egy harmadik osztályos számtanpéldáról beszélnek, amit csak Laci és Gabi tudott megoldani, Luja pedig úgy nézte a számsorokat, mint egy képet, és csak azt látta meg benne, hogy Gabié szebb volt. Ugyanez a motívum jelenik meg a film végén, amikor Luját, Lacit és Zolit Laci édesapja viszi autóval Budapestre, és Zoli orvostanhallgatóként kiváló társalgási témát talál Gabi haláláról Laci orvos édesapjával. Luja Kálmán, a szobrász műtermében amiatt aggódik, hogy elfelejtette Gabit. Már megpróbálta lerajzolni, de nem ment. Eddig minden könnyen ment neki, olyan egyszerű volt lerajzolni egy cserepet, emlékezetből azonban semmi nem megy. Kálmán ekkor felhívja Luja figyelmét ar-