Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXX. (2006)

Irodalomtörténet - Pirint Andrea: A napóleoni idők tárgyi világa Mikszáth „különös házasság”-a tükrében

XXX. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 2006 IRODALOMTÖRTÉNET A NAPÓLEONI IDŐK TÁRGYI VILÁGA MIKSZÁTH „KÜLÖNÖS HÁZASSÁGBA TÜKRÉBEN

1 PIRINT ANDREA A szépirodalmi mű mint művelődéstörténeti forrás gyakran használt segédanyag számos tudományágban, a legkülönfélébb részterületeken belül. Bizonyos művek különösen alkalmasak arra, hogy egy letűnt világ igazmondó krónikásaként faggassuk őket, s ha ezek között egyszer rangsort állítanánk - amit persze objektív módszerekkel nemigen vihetünk végig, és nincs is értelme megtennünk -, Mikszáth „Különös házasság"-a a legbeszédesebb források között említődne. Segítséget nyújt például egy bizonyos tárgytípus, a különféle szerek és dolgok tárolására szolgáló szelencék egykori hazai közkedveltségének felmérésében. S hogy egy gondolkodásbeli momentumot is említsünk, adalékokkal szolgál a magyarországi Napóleon-kultusz szellemi hátterének megrajzolásához is. Akkor, amikor a regényre mint fontos művelődéstörténeti forrásra hívjuk fel a figyelmet, félig-meddig már megnyitott kapukat döngetünk, hiszen a magyar pipa történetére vonatkozó szakirodalomban a „Különös házasság" szavahihető forrásként kerül említésre. Az első, név szerint ismert tajtékpipa-faragó mesterünk egy bizonyos Nagy István volt, aki a 18. század utolsó évtizedeiben Pesten működött. Pipáit később is, évtizedeken keresztül nagy becsben tartották. Ezt a kortörténeti mozaikot Mikszáth úgy építi be a regénybe, hogy Dőry báróval egy beszélgetés alkalmával - ami szokás szerint pipázgatás közben zajlik - a következőképpen dicsérteti pipagyűjteményének ékességét: „Igazi Nagy-féle pipa, harminc arany most már testvérek között is. De nézd ennek a nyakahajlását, a fölséges idomait, hát még a fúrása! Milyen kár, hogy olyan ember is meghal, mint az a Nagy."

2 A szépirodalmi utaláson kívül egyetlen dokumentum tanúskodik Nagy István pipafaragó tevékenységéről, nevezetesen a „Kedveskedő" című lap 1824-es évfolyamának egy híradása, amely többek között megjegyzi: „Nagy mester pipái ma is becsben vannak minden sorsú és nemzetű füstölőnél, a mely füstölőnek pénze van, 30 aranyat is megad egyért...".

3 Amint arra a magyar tajtékpipák avatott ismerője, Haider Edit is ráA dolgozat a szépirodalmi mű 1960-as kiadását veszi alapul (Mikszáth Kálmán összes művei 1314 kötet. Szerk.: Bisztray Gyula - Király István. Akadémiai kiadó, Budapest). A lábjegyzetekben megadott oldalszámok után - az egyéb kiadásokban való tájékozódást elősegítve - a fejezetszám is megadásra kerül. 2 13. kötet 132. (I. rész, 12. fejezet) 3 Pipás Péter: Híres tajtékpipa-faragó. Kedveskedő 1824. II. 310., Fillértár 1834. 328. Idézi: A magyar pipa története - A magyar történelem a pipákon. Tanulmánykötet és kiállítási katalógus. Szerk.: Haider Edit - Orgona Angelika - Ridovics Anna. MNM, Budapest, 2000. 64. 168