Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)
Régészet - Vaday Andrea: Kazár (többkorszakú régészeti lelőhely feltárásának előzetes jelentése II.)
XXIX. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 2005 RÉGÉSZET KAZÁR (többkorszakú régészeti lelőhely feltárásának előzetes jelentése II.) VADAY ANDREA MTA Régészeti Intézet A Salgótarján és környékének csatornaépítését megelőző feltárás során 2002-ben kezdődött régészeti feltárás Kazár határában, 1 amely a 2003-ban is folytatódott. 2 (1. kép) A lelőhely fontossága és veszélyeztetettsége miatt 2005-ben a Nemzeü Kulturális Alapprogram elnyert pályázata tette lehetővé az újabb feltárást, amelyhez a hagyományőrző kazári önkormányzat is sok segítséget nyújtott. 3 A korábbi jelentések már szóltak a terepbejárások eredményéről valamint a lelőhelyen feltárt fazekas központról és az előkerült leletekről. Itt most - ismétlések nélkül az újabb munkálatokról számolok be. 2005. augusztus 14. és szeptember 3. között - a korábbi szelvényekhez csatlakozva újabb felület feltárására került sor. 4 A már ismert hulladékgödrök mellett előkerült egy lakóház maradványa (2005/1. objektum). A ház elszántott anyagát - a szántott talajban - már 30-35 cm. mélységben, a hamus, égett paticsrögökkel kevert föld jelezte. A szántáshatáron nagyobb, alaktalan égett omladékfolt utalt a ház sorsára. A omladék eltávolítása után - a jelenkori talajszinttől 75 cm mélyen - rajzolódott csak ki egyértelműen a ház lekerekített sarkú, kissé szabálytalan négyszög alakja, közepén égett omladékkal. 5 A bontás során három - átégett és roncsolódott - padlótapasztást lehetett megfigyelni. A DK-i negyedben a felső réteg hamus, faszenes betöltésű volt. Grafitos kelta fazék töredéke és meglehetősen sok korongolt kelta és császárkori edénytöredék, valamint állatcsont volt benne. A déli falhoz közel hamufoltok jelentkeztek, majd az első - legalsó - roncsolódott, átégett padlótapasztás fölött apró szemű égett fadarabok kerültek elő a ház jelentkezésétől számítva 5-25 cm mélység között. Az ÉK-i negyedben félkör alakú foltban került elő a jelentkezéstől számított 20 cm mélységben a harmadik padlómegújítás világossárga, agyagos maradványa, alatta 10-15 cm vastagon látszik az égett, hamus réteg. A ház közepén, az ÉK-i negyedben 6 cm vastag, fekete törésű, barna, kiégetett agyagrúd töredékei kerülnek elő, valamint 1 VADAY 2003a, 234; VADAY 2003b. 2 VADAY 2002-2003, 203-216. 3 A segítségéit és támogatásért itt is köszönetet szeretnénk mondani a kazári önkormányzat dolgozóinak és Molnár Katalin polgármester asszonynak. 4 A NKA pályázat jellege miatt - azaz, hogy csak a támogatás felét tudták folyóstani ebben az évben - a tervezettnél rövidebb volt az ásatás és kevés munkással lehetett dolgozni. Ráadásul a mostoha időjárás is lassította a munkát. 5 A házat negyedelve bontottuk, metszetfalak hagyásával. 147