Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc: A Nógrádi Szénbányászat újjáépítésének időszaka, 1945–1949 (Részlet az Új bányászkönyv címmel készülő monográfiából)

A legrosszabb helyzetben a zagyvapálfalvai körzet volt, mely magába foglalta a baglyasaljai bányákat is. Új, feltáratlan szénmezők itt nem álltak rendelkezésre s így a működő bányák kimerülésével maga a körzet is megszűnt. Amíg a bányák dolgoztak, termelésüket iparvasúton először à zagyvapálfalvai rakodóra, majd annak 1946-os megszűntetése után a baglyasaljai rakodóra szállították. Az itt működő bányák közül Kőkút 1948-ban, Jenő lejtősaknák 1949-ben, Ságújfalu 1952-ben, a karancsaljai lejtős akna 1954-ben fejezte be termelését. A kisterenyei körzet barnakőszene ebben az időben minőségileg a szénmedence legjobb szenei közé tartozott, ám felszínre hozásuk a geológiai viszonyok miatt nehéz és költséges vállalkozás volt. Az erősen összetöredezett széntelep következtében nagy kapacitású és hosszú életű bányaüzemet nem lehetett ide telepíteni. (Mivel a bányanyitások és bezárások gyorsan követték egymást, egy-egy bánya elnevezése gyakran több bányát is takar, ami a kutatás számára jelent a feldolgozás során problémát.) A bányakörzet szénvagyona kifogyóban volt, a kisterenyei osztályozóra szállító bányák közel sem tudták kihasználni az osztályozó napi 1 500 tonnás kapacitását. Ide tartozott, ám geológiailag szorosan nem függött össze a Nemti község mellett létesült Ilona bánya, mely 1946-1951 között Rákosi bányaként szerepelt, majd 1951-ben megszűnt. Saját rakodóval rendelkezett, ahonnan osztályozás nélkül szállították el a kitermelt szenet. A mizserfai körzet a legnagyobb volt a kerületben, mert nemcsak a mizserfai, hanem a kazári és a mátranováki szénterületet is magába foglalta. A mizserfai bányák termelésének a csökkenése már a II. világháború alatt megkezdődött, majd a háború után tovább folytatódott, mivel a jobb minőségűnek számító I. és II. telepek kifogyóban voltak. A

III. telepben 3-4 méter vastag s jelentős mennyiségű szénkészlettel rendelkeztek, ám a gyenge minősége következtében (2 000-2 500 kalória) nem lehetett értékesíteni s ezért a feltárását sem kezdték meg. A kazári szénterülettel is hasonló gond akadt, mivel a háború után kimerült s csak két bánya: a Gergely és a Pólyos lejtősaknák működtek. Mizserfa és Kazár bányáinak termelését saját osztályozóikra szállították. A kisteleki lejtősaknák az 1938-ban létesített drótkötélpályán szállították termelésüket a mizserfai osztályozóra. Mátranovákon a jobb minőségű I. telepet művelték, a gyengébb minőségűnek tartott II. és III. telepet nem tárták fel. Az államosítás után itt is csak néhány kimerülőben lévő bányában folyt a termelőmunka. Déli bánya - a későbbi Alkotmány aknaként 1958-ban szűnt meg - és a Gáti I. lejtős akna - megszűnt 1952-ben - a mátranováki osztályozóra szállították a kitermelt szenet. Az államosítás után ide csatolt Ambrusvölgyi lejtős akna és az 1949-ben indult Csipkés lejtős akna a Homokterenye és Mátramindszent vasútállomások közötti Csipkés osztályozóra szállítottak, melyet ugyanabban az évben Irén rakodó lebontott anyagából építettek fel. A legnagyobb perspektíva előtt a nagybátonyi körzet állt. Nagy, feltáratlan területei alatt viszonylag jó minőségű széntelepek voltak, bár a nagy mélység, valamint a gáz- és vízveszély miatt a bányászat megszervezése komoly feladatot jelentett a szakemberek számára. Itt lehetőség volt arra, hogy korszerű, nagy kapacitású bányaüzemeket telepítsenek. Ezeknek az üzemeknek a létesítésével a szénmedence termelése déli irányba terjeszkedett, s a nagybátonyi körzet vette át a vezetést. Itt működött a szénmedence legrégebbi üzeme, az 1922-ben megnyitott szorospataki - Szeptember 6 - lejtős akna. A körzet bányái közül Irén bánya 1952-ben, Kossuth táró 1955-ben szűnt meg. Tiribes akna 1948-1949 között Rajk akna - 1988-ig működött. Az akna Nagybátonytól déli irányban, mintegy 2 km távolságra, a Mátra alján lévő Tiríbes puszta völgyében feküdt. Mélyítését 41